Közúti baleset: amikor a szarvasból elefánt lesz

<p>Évről évre több balesetet okoznak ősszel a gépjárművek elé kirohanó vadállatok – derül ki az ország két legnagyobb biztosítója, az Allianz és a Kooperativa által közzétett adatokból. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ütközéseket szinte lehetetlen elkerülni, mivel az állatok rendszerint az utolsó pillanatban futnak az útra.</p>

DEMECS PÉTER

Korai sötétedés, reggeli ködök, nyirkos és nemegyszer fagyos utak is hozzájárulnak ahhoz, hogy a sofőrök későn veszik észre az útra kiszaladó állatokat és nem tudnak lefékezni. Természetesen ugyanez érvényes fordítva is, hiszen rossz látási viszonyoknál az állatok sem látják meg időben a közelgő gépkocsit. Ilyenkor azok járnak igazán pórul, akiknek nincs balesetbiztosításuk, ugyanis a kötelező biztosításból az állatokkal való ütközést nem térítik a biztosítók.

Súlyos káresetek

„Legutóbb a Magas-Tátrában rohant egy sofőr elé egy medve, a balesetet már nem lehetett elkerülni. Mivel az ütközés után a medve mozdulatlanul feküdt az úton, a sofőr kiszállt az autóból, hogy lefényképezze a káresetet. A medve viszont hirtelen magához tért, s a sofőrre támadt, akinek szerencsére sikerült időben visszaülnie az autóba, így nem esett bántódása. A medve aztán elkullogott az erdőbe” – részletezte a legutóbb jelentett káreset körülményeit Jozef Hrdý, az Allianz kártalanítási osztályának vezetője.

A biztosítónak szeptember 1-jétől összesen 221, állatokkal való ütközés miatt bekövetkezett káresetet jelentettek, közel 350 ezer euró értékben. Az Allianz szerint ilyen balesetek során tavaly ősszel 1,5 millió eurós kár keletkezett, ami kétszer több, mint egy évvel korábban.

A Kooperativa biztosító szerint is épp ebben az őszi időszakban sokasodik meg az állatok okozta közlekedési balesetek száma. „A káresetet kizárólag a balesetbiztosításból lehet fedezni” – nyilatkozta érdeklődésünkre Erika Barkolová, a biztosító szóvivője. A kártérítésre ugyanakkor nincs hatással a függőleges Vigyázz vad! közlekedési tábla.

Németországban tavaly 230 ezer balesetet okoztak az úttestre kirohanó állatok – nyolcvan százalékban őzek futottak az autó kerekei alá; a biztosítók hihetetlennek tűnő 500 millió eurós kártérítést fizettek ki.

Ütközés egy elefánttal

Ebben az időszakban főként a szarvasok, őzek jelentenek veszélyt, mivel ilyenkor van a párzási idejük. „Kisebb állatokkal való ütközéskor csak kicsi az esélye annak, hogy az autó utasainak is bántódása esik, ezek rendszerint az autó alját, a hűtőrácsot rongálják. A nagyobb állatok viszont már a motorháznak vágódnak, s onnan becsapódhatnak az utastérbe” – mondta Hrdý.

Ezért nem is ajánlott minden esetben elkerülni az útra rohanó állatot, nagyobb sebességnél ugyanis az autó könnyen megcsúszhat, s egy fának ütközhet, ami még nagyobb kárt okozna, mint egy elütött róka vagy kutya.

A német ADAC autó-motor klub tesztje igazolta, milyen tragikus lehet a nagyobb vadakkal való ütközés. Ha egy 60 km/órás sebességgel haladó személyautónak egy felnőtt szarvasbika csapódik, akkor az állatnak az ütközés pillanatában olyan tömege lesz, mint egy felnőtt elefántnak: öt tonna. A vaddisznó tömege ütközéskor 3,54 tonna, az őzé pedig 0,8 tonna.

Megpróbálhatjuk elkerülni a bajt

Alapfeltétel, hogy csökkentsük a gyorsaságot olyan helyeken, ahol nagyobb a veszélye annak, hogy vadállat fut az útra.

Az őzek és szarvasok főként este és a kora hajnali órákban a legaktívabbak, ezért ilyenkor van szükség a legnagyobb elővigyázatosságra.

Ha észrevettük, hogy egy vad átfutott az úton, azonnal lassítsunk le, ugyanis nagy valószínűséggel további állatok fogják követni – őzek vagy vaddisznók csak elvétve mozognak csapatukon kívül.

S ha már kiszalad az úttestre és megáll, azonnal kezdjünk fékezni és dudálni, hogy elriasszuk. A távolsági fényszórók nem riasztják el a vadat, a fény csak megvakítja az állatot, s ilyenkor ahelyett, hogy elindulna, helyben marad.

Ha nagyobb állattal ütközünk, ki kell hívni a rendőrséget, az állat tetemét ne próbáljuk elvinni, ugyanis ez bűncselekménynek számít, ráadásul az állat fertőző betegségek hordozója is lehet. Az egyenruhások rendszerint ismerik az illetékes erdészszövetség telefonszámát, s felhívják őket az állat eltávolítása miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?