A gázolaj ára becslések szerint tartósan a benzin ára alatt marad

A gázolaj ára becslések szerint tartósan a benzin ára alatt marad

ÖSSZEFOGLALÓElvétve ugyan csökkenhet a gázolaj vagy a benzin ára, a tartós vagy jelentős árcsökkenést viszont minden bizonnyal elfelejthetjük.

ÖSSZEFOGLALÓ

Elvétve ugyan csökkenhet a gázolaj vagy a benzin ára, a tartós vagy jelentős árcsökkenést viszont minden bizonnyal elfelejthetjük. A gázolaj iránt becslések szerint nagyobb lesz az érdeklődés, ráadásul a benzinhez képest a termelése is növekvő tendenciát mutat.

Ezt támasztják alá azok az információk, melyek szerint nagyon kevés, még nem kitermelt gázolaj maradt a világban, s ezt a mennyiséget is évről évre nehezebb és költségesebb kibányászni. „Az európai társaságok kénytelenek spórolni, ezért sorra zárják be a finomítókat. Ennek következtében pedig csökkennek Európában az üzemanyag-tartalékok” – figyelmeztetett Tomáš Novotný szakújságíró.

Az adó kevésbé terheli

a gázolajat

A növekvő árak ellenére sem csökken jelentősen Európában az üzemanyag-fogyasztás. Tény, hogy a benzinből kevesebbet adnak el, de a gázolaj iránt egyre nagyobb az érdeklődés, mivel évről évre több dízelmeghajtású autót adnak el.

Szlovákiában ráadásul a gázolaj mellett szól az is, hogy a jövedéki adó nagyobb mértékben sújtja a benzint. S ez minden bizonnyal még egy jó ideig így marad, ugyanis a gázolajra vonatkozó jövedéki adó növelése negatív hatással lenne a gazdaságra, termelésre.

Míg a múltban a benzin és a gázolaj előállítására szolgáló kőolaj-finomítókat 1:1 arányban nyitották meg, addig jelenleg a gázolaj iránt kétszer nagyobb az érdeklődés. Ez az egyik oka annak, miért zárják be sorra Európában a kőolaj-finomítókat.

A prognózis egyértelmű

Novotný szerint az elmúlt évtizedek gyakorlata is igazolja, hogy az üzemanyagárak nem fognak csökkenni. Például 20 évvel ezelőtt a benzin a nemzetközi piacon hatszor olcsóbb volt, mint most. Autókból több van, az ágazat is bővül, mindenki a lehető legtöbb pénzt akar zsebre vágni.

„S adják hozzá ehhez az indiai és a kínai gazdaság gyarapodását. Elég elképzelni azt az autórengeteget, amelyet az emberek milliói akarnak majd használni Ázsiában, s mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ilyen kereslet mellett a benzin és gázolaj ára nem csökkenhet” – állítja Novotný.

Véleménye szerint a benzin és dízel közti árkülönbség sem fog érdemben megváltozni, ezért autóvásárlásnál a továbbiakban is figyelembe vehetjük ezt a tényezőt. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?