Már bemutatták a vadonatúj Škoda Octaviát

<p>A Škoda Octavia új, immár harmadik generációja a cseh cég menedzsmentjének várakozása szerint bekerülhet a világ tíz legkeresettebb személygépkocsija közé.</p>

KOKES JÁNOS

Erről Winfried Vahland, a Wolkswagen csoporthoz tartozó Škoda autógyár vezérigazgatója beszélt kedden a közép-csehországi Mladá Boleslavban, amikor bemutatta a Škoda Octavia legújabb modelljét. A Škoda Octavia modellből jelenleg évente mintegy 400 ezer darabot adnak el, a legjobb tízesbe való bekerüléshez évi több mint félmillió eladott gépkocsi kell az adott modellből.

A legnagyobb siker

lett belőle

Az Octavia első modelljét 16 éve dobták a piacra, s azóta több mint 3,7 millió darabot gyártottak belőle. Az új Octavia gyártása novemberben indult meg, s a hivatalos üzleti bemutatójára márciusban a genfi autószalonon kerül sor.

„Az Octavia a Škoda cég kulcsmodellje. Célunk az volt, hogy a kocsi harmadik generációja mindenben megfeleljen a fokozódó elvárásoknak. Úgy véljük, hogy ez a célkitűzés sikerült” – mondta az újságíróknak Vahland.

A Škoda Octavia legújabb modellje 9 centiméterrel hosszabb és 4,5 centiméterrel szélesebb, mint az előző modell. A két tengely közti távolság 11 centiméterrel nőtt, ami nagyobb teret biztosít a kocsi hátsó ülésein utazóknak. A csomagtartó űrtartalma 590 liter, ami a maga kategóriájában a legnagyobb.

Az új Octavia ugyanakkor 102 kilogrammal könnyebb, mint elődje, ami az új szerkezetű alváz és a könnyített, de rendkívül kemény acélkonstrukció eredménye.

Új biztonsági rendszerekkel

Az Octavia új generációja első ízben van felszerelve olyan biztonsági berendezésekkel, mint például a fényszórók automatikus átkapcsolása, tempomat, a gépkocsivezető fáradtságát felismerő rendszer, az autót a kiválasztott sávban megtartó segéd, vészfékrendszer. Az utasok egészségét kilenc légzsák is biztosítja.

A vásárlók négy benzinmotoros és négy gázolajmotoros változat közül válogathatnak, amelyek teljesítménye 63 kilowattól 123 kilowattig terjed. A tervek szerint már a jövő évben megjelenik az Octavia sportváltozata, az RS, valamint a négykerék-meghajtású modell is. A sportkocsi állítólag az eddigi leggyorsabb Škoda lesz.

A modell panorámaablakkal is kapható lesz, ahogy ez eddig a Škodáknál csak a luxus kategóriájú Superbnél volt látható.

Az új Škoda Octavia dizájntervezője a szlovák Jozef Kabán, a cég fő szakértője ezen a területen.

Az Octavia modell a Škoda gyár által gyártott kocsik mintegy 45 százalékát teszi ki. A gyár idei 875 ezerről 2018-ig 1,5 millióra szeretné növelni az évi gyártás mennyiségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?