Zuckerberg elismerte, hogy nem tettek eleget a Facebook adataival történő visszaélések ellen

Mark Zuckerberg
Washington |

Nem tettek eleget a Facebook adataival történő visszaélések ellen - írta Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója abban az írásos nyilatkozatban, amelyet a keddi kongresszusi meghallgatásra készített és hétfőn nyilvánosságra hozott.

A Facebook alapítóját és csúcsvezetőjét kedden a szenátusban, szerdán pedig a képviselőházban hallgatják meg két bizottság előtt a nemrégiben kirobbant adatkezelési botrányról. 

Zuckerberg írásban rögzítette a törvényhozók előtt felolvasandó nyilatkozatát. Ebben a többi között hangsúlyozta: "nagy tévedés volt nem eléggé figyelembe venni felelősségünket, az én hibám volt, sajnálom". Az alapító aláhúzta a személyes felelősségét is. "Én indítottam útjára a Facebookot, én irányítom és az én felelősségem, hogy mi történt itt" - fogalmazott. Megállapította, hogy "túlságosan lassan" fedezték fel a gyönge pontot és túlságosan lassan válaszoltak "az orosz beavatkozásra". De most "keményen dolgoznak", hogy "jobbak legyenek" - tette hozzá. 

Kitérve Oroszországnak a 2016-os amerikai választási folyamatba történt állítólagos beavatkozására, leszögezte: "továbbra is együttműködünk a kormányzattal abban, hogy megértsük az orosz beavatkozás mértékét, s megtesszük a magunkét, hogy világszerte szabad és tisztességes választásokat tarthassanak".  

A közösségi oldal alapítója bejelentette, hogy a cég jelentős beruházásokat hajt végre az adatbiztonság erősítése érdekében, hogy mindaz, ami megtörtént a Cambridge Analytica brit-amerikai vállalattal - hogy 87 millió felhasználó adatait az értesítésük és beleegyezésük nélkül dolgozta fel - ne fordulhasson elő többé. Utalt arra is, hogy a biztonsági szigorítások vonatkoznak a hamis hírekre, a választási folyamatokba történő esetleges külföldi beavatkozásokra és a gyűlöletbeszédre is.  

Az írásos nyilatkozattal egy időben Zuckerberg egy Facebook-bejegyzésében közölte: a vállalat független bizottságot hoz létre a választásokkal kapcsolatos kutatásokra, a testület a közösségi média választási folyamatra és demokráciára gyakorolt hatásával foglalkozik majd. 

Mark Zuckerberg hétfőn már Washingtonban folytatott magánjellegű megbeszéléseket törvényhozókkal. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?