Szlovákia ideiglenesen 250 menekült befogadását tervezi

Peter Pellegrini
Pozsony |

Szlovákia 250 menekült ideiglenes befogadására készül, akik hat hónapig maradnának az ország területén.

Ez a kormány, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodástervezetből derül ki, melyet hétfőn tett közzé a Belügyminisztérium.

A javaslat szerint a menekültek elszállásolásával és ellátásával járó költségeket a kormány térítené.

A menekülteket az előzetes tervek szerint a Belügyminisztériumi Migrációs Hivatal homonnai menekültközpontjában fogják elhelyezni.

Amennyiben az ideiglenesen befogadott menekültek közül néhányan eltávoznak egy harmadik országba, a megállapodás érvényessége idején kiegészíthetik a létszámot további személyek befogadásával. Az összlétszám ugyanakkor nem haladhatja meg a 250 főt.

Kapcsolódó cikkünk

Rendkívüli körülmények esetén a Belügyminisztérium határozata értelmében meghosszabbíthatják a menekültek itt-tartózkodási idejét addig, amíg nem távoznak egy harmadik országba.

A menekültek Szlovákiába, majd a további országokba való utaztatásának költségeit a Nemzetközi Migrációs Szervezet téríti.

A megállapodás azzal a nappal lép érvénybe, amikor azt minden szerződő fél aláírja. A Belügyminisztérium hétfőn tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a megállapodástervezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?