188 utassal a tengerbe zuhant egy indonéz utasszállító repülő, nincsenek túlélők

repülőgép baleset
Jakarta |

A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgép 188 emberrel a fedélzetén - közölte az indonéz katasztrófavédelem vezetője.

 

A gép Jakartából Bangka szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel.

Egy hajó legénysége jelezte, hogy látják a gép egyes roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakat találtak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger ott 30-40 méter mély.

A földi légiirányítás szerint a gép pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre, majd megszakadt vele a kapcsolat.

A gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt.

"Átfésültük a vízfelszínt, de nem találtunk túlélőket" - mondta Muhammad Syaugi, az indonéziai kutatási és mentési ügynökség vezetője a dpa német hírügynökség szerint. Hozzátette, hogy a mentőcsapatok találtak néhány testrészt a helyszínen.

Syaugi tájékoztatása szerint a mentőcsapatok mintegy 70 kilométerre keletre Jakartától bukkantak rá a repülőgép roncsaira.

A búvárok jelenleg a repülőgép törzsét keresik, amely a feltételezések szerint a tengerfenékre süllyedt, mintegy 35 méter mélyre - mondta Syaugi.

A legfrissebb információk szerint a Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgépnél előző repülése során műszaki probléma lépett fel, amelyet azonban az eljárásnak megfelelően kijavítottak utána - közölte újságírókkal az illetékes indonéziai légitársaság, a Lion Air elnök-vezérigazgatója.

Edward Sirait azonban nem árulta el a gép előző repülése során jelentkezett hiba természetét az újságíróknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?