Mathias és a papagáj

Csehszlovákia

Hogyan viszonyuljunk Csehszlovákia 100 évvel ezelőtti megalakulásához?

Kék és narancssárga felhők sündörögtek az égen, amikor Bandika és Ervin meglátogatták az embert, aki negyven éve nem néz híreket. Az illetőt Mathiasnak hívták, háza pedig a belvárosban terpeszkedett, az egyik legforgalmasabb kereszteződés szomszédságában. De nem ez a lényeg, hanem hogy azt tartották róla: ő az az ember, akinek bárki feltehet három kérdést, mi több, használható választ is kap rá. Bandika és Ervin tanácsot szerettek volna kérni Mathiastól azzal kapcsolatban, miként viszonyuljanak Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulójához. Hány éves vagy, Mathias, negyven vagy hetven? – kezdte a beszélgetést Bandika. Negyven, felelte Mathias. A második kérdésre, hogy miért nem foglalkozik az úgynevezett világ úgynevezett fontos történéseivel, vagyis a hírekkel, azt válaszolta: papagáj. Ervin és Bandika bólintottak, hiszen teljesen egyetértettek vele. Szerintük is papagáj.
 

Kapcsolódó cikkünk

Ezután rátértek a harmadik kérdésre, hogy hogyan viszonyuljon az ember Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulójához. Fülükbe jutott ugyanis, hogy 2018 októberében általános problémának számít az egykori Csehszlovákia területén a tanácstalanság ezzel a viszonyulással kapcsolatban.

A fiúk azt várták, hogy Mathias majd legyint, és értetlenül kérdez vissza, hogy miért akkora probléma ez. De Mathias minden kérdést ugyanannyira fontos problémaként szemlélt, nem tett különbséget probléma és probléma között. A problémáknak nincsenek súlykülönbségeik – vallotta Mathias, szerinte ugyanis egyetlen ember problémáját is be lehet állítani világméretű problémaként, és egymillió ember problémáját is ledegradálhatja egyetlen ember egyetlen mondata. Minden csak viszonyulás és viszonyítás kérdése, főleg a 21. században, amikor már tényleg csak az egyénen múlik, mit hisz el a világ működéséről szóló mítoszok és narratívák közül. Mathias ezt egy mesebeli példával illusztrálta a fiúknak. Kifejtette, hogy szerinte az úgynevezett földi életet Zseniális Teknős és Shongoku irányítja a Namek nevű, iszapszínű bolygóról. A geopolitikai törésvonalaktól kezdve a graham kifli áráig mindent. Ma már ugyanis nem az a kérdés, hogy miként lehetséges az, hogy a világ ura két szimpatikus mesehős a Dragon ball nevű japán rajzfilmből, hanem hogy áll-e rendelkezésünkre annyi eszköz, hogy mindezt az emberekkel elhitessük. Mert ha igen, akkor el fogják hinni, hiszen eddig is elhittek ennél sokkal nagyobb hülyeségeket is. 

Csehszlovákia megalakulásához való viszonyulásotok bizonytalanságára pedig ne tekintsetek problémaként – tanácsolta Bandikának és Ervinnek Mathias. Ha valamivel kapcsolatban kétségek merülnek fel, az jó. Ott ugyanis még van tere a gondolkodásnak, a szempontok sokféleségének, esetleges ütköztetésének, vagy elemzésének, ne adj isten, megértésének. Ahol ez már nincs, ott csak viszonyul mindenki a bejáratott sémák szerint, megbízható egyformasággal.

Szerinted most ezt értsük úgy, hogy Csehszlovákia szülinapját ünnepelni nem kell félnetek jó lesz? – kérdezte hazafelé ballagva Ervin. Bandika sokára felelt, elcsukló hangon. Nem tudom, de nagyon megennék egy jó vadast. Öt knédlivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?