Katalán elnök: a visszavonulás nem lehetőség

Quim Torra
Barcelona |

A visszavonulás nem lehetőség - jelentette ki Quim Torra katalán elnök a TV3 katalán közszolgálati televízió által sugárzott beszédében szombaton, abból az alkalomból, hogy tavaly ezen a napon fogadott el a barcelonai autonóm parlament nyilatkozatot Katalónia függetlenségéről.

Ez az év, amely elválaszt minket ettől a történelmi dátumtól, nem úgy zajlott, ahogy akartuk" - fogalmazott a függetlenségpárti vezető. Szavai szerint az állami elnyomó gépezet igyekezett eltaposni a katalán demokráciát, eltávolítva a neki nem tetsző, demokratikusan választott kormányt, és feloszlatva a függetlenségi többségű parlamentet.

Mint mondta, most a függetlenségi katalán vezetők elleni bírósági per kapujában állnak, amely szerinte valójában a katalán nép ellen irányul.     

A per egy "színjáték" lesz, amelyben csak a felmentő határozat fogadható el - hangsúlyozta Quim Torra.

A katalán elnök kitért arra is, hogy a katalánok nem mondanak le az önrendelkezéshez való jogukról. "Senki sem mondja, hogy könnyű lesz, de a visszavonulás nem lehetőség" - jelentette ki.

A Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű függetlenségi civil szervezet szombaton szerte Katalóniában megmozdulásokat kezdeményezett azért, hogy követeljék a hivatalban lévő katalán kormánytól: a tavalyi függetlenségi nyilatkozatot tegyék közzé a hivatalos közlönyben, mert az sosem történt meg, és így nem is lépett hatályba a határozat. Ennek érdekében a civilek aláírásgyűjtést is indítottak.

2017. október 27-én a barcelonai katalán autonóm parlament függetlenségpárti többsége megszavazta a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot, hivatkozva arra, hogy az október 1-jén - az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megrendezett, és rendőri erőszakba torkollt - népszavazáson Katalónia elnyerte a jogot, hogy függetlenné váljon. 

Erre válaszul még aznap a spanyol parlament felsőháza, a szenátus az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva jóváhagyta, hogy a spanyol kormány feloszlassa a katalán parlamentet, előrehozott helyi parlamenti választásokat írjon ki, és ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett.

Néhány nappal később Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának több tagja elhagyta Spanyolországot, és Brüsszelbe utazott, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellenük. A maradó kormánytagok többsége előzetes letartóztatásba került.

A spanyol legfelsőbb bíróság a leváltott autonóm kormány mind a 14 tagjával szemben vádat emelt különböző bűncselekmények miatt. A legsúlyosabb, lázadás és közpénzek hűtlen kezelése vádpontokban kilencen érintettek.

A per várhatóan januárban kezdődik azokkal szemben, akik Spanyolországban vannak. A külföldön lévő politikusok ellen elfogatóparancs van érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?