Községi bérlakásokat építenének Szomotoron

Községi bérlakások
Szomotor |

Önkormányzati bérlakásokat építenek a bodrogközi faluban.

Juhász János, Szomotor polgármestere elmondta, a korábbi önkormányzat idején már épült egy 12 lakásos bérház a faluban, ám további bérlakásokra lenne igény. A község vezetése ezért úgy határozott, azon, a falu központjában található önkormányzati tulajdonú telken építik fel a bérházat, melyről nemrégiben elbontották az egyik romos épületet. A tervek szerint háromszintes bérház épülne, melyben két- és háromszobás lakások lesznek. Ezeket elsősorban egyedülállók vagy fiatal családok számára ajánlanák fel, a kisebb lakások alapterülete 48,36 a nagyobbaké pedig 58,24 négyzetméter lenne. A beruházás költségeit az Állami Lakásfejlesztési Alaptól kapott, hosszútávú kölcsönből fedeznék. Az eddigi gyakorlatok szerint a kölcsön havi törlesztőrészleteit a lakások bérleti díjaiból a település gond nélkül fizetni tudná. A polgármester tájékoztatása szerint az elképzeléseket kb. 400 ezer euróból tudják megvalósítani. A parcella közművesítésére egyébként nagyobb összegeket nem kellene költeni, de a bérház környékét parkosítanák, valamint parkolóhelyeket is kialakítanának.

Az elmúlt évtizedeben a bodrogközi és az Ung-vidéki települések egy részén épültek önkormányzati bérlakások, például Királyhelmecen és Nagykaposon, de Leleszen, Nagytárkányban, Kisgérsben, Bélyben is. A tapasztalatok szerint a lakásokra mindenütt nagy igény van, és arra sem nagyon volt eddig példa, hogy a települések az erre a célra felvett hitelt ne tudnák törleszteni. Sajnos, a lakásépítés és a finanszírozásá állami feltételei időközben megváltoztak, emiatt több község nem véllalta újabb lakások építítését. Pedig az ilyen beruházásokkal otthon tarthatnák a fiatalok egy részét, sőt arra is lehetőséget adnak a törvények, hogy a lakások odaítélésekor az egyes települések számára kiemelkedő fontosságú kulturális, közösségi vagy gazdasági tevékenységet végző embereket előnyben részesítsék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?