Kiska és Macron is az egységes EU fontosságát emelte ki

Macron-Kiska
Pozsony |

Az Európai Unió (EU) nem a probléma, hanem a megoldás. Azokra a problémákra, amelyekkel szembe kell néznünk - ilyen például a migráció -, egyetlen ország sem tud maga megbirkózni. Össze kell fognunk azért is, mert más nagyhatalmak szívesen látnának minket széttagoltan. Mindezt Andrej Kiska államfő jelentette ki pénteken, miután találkozott Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel.

 

A szlovák elnök biztosította kollégáját: Szlovákia számára létfontosságú, hogy az EU tagja maradjon. Hangsúlyozta továbbá, hogy Európa keleti és nyugati, illetve régi és új részekre való felosztása nem létezik. „Egyetlen Európa és egyetlen EU van, közösen kell helyt állnunk” – állapította meg Kiska. Megjegyezte, hogy végig kell vinni az állampolgárok javát szolgáló projekteket. „Szükségünk van arra is, hogy szenvedélyes szavakat halljunk, hogy megmutassuk az állampolgárainknak, és ne féljünk világosan kimondani, hogy az EU egy fantasztikus projekt” - tette hozzá.

Macron meggyőződése: ha azt akarjuk, hogy az EU előrelépjen, minden tagállammal egyezségre kell jutni. „Sokan arról beszélnek, hogy létezik egyfajta megosztottság a régi és az új tagállamok között, én ezt nem így gondolom. Mindegyik (tagállam) hozzátett Európa az újraegyesítéséhez, ez az elkötelezettség bizonyítéka” – jelentette ki a francia államfő.

 

Kapcsolódó cikkünk

Macron hozzátette: az európaiság nemcsak földrajzi elhelyezkedés kérdése, hanem ambícióé is, Szlovákia pedig Európa magjához tartozik, akkor is, ha ezt sokan nem így látják. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Szlovák Köztársaság az EU mellett a schengeni övezetbe és az euróövezetbe is belépett. Egyetért Kiskával abban, hogy állandóan beszélni kell az EU hozadékairól, és arról is, milyen változásokra van szükség.

A pénteki hivatalos, szlovákiai út Macron első látogatása Közép-Európában. Kiska örömét fejezte ki, amiért a francia elnök elsőként Szlovákiába látogatott, nem csupán a két ország közötti jó kapcsolatok miatt, hanem azért is, mert Macronnak határozott elképzelése van arról, milyennek kellene lennie az uniónak. „Arról beszél, hogyan kellene szemlélnünk az EU-t, közvetlenül megnevezi a problémákat és megoldásokat is javasol” – mondta Kiska. Macron úgy véli, az EU vezetőinek kölcsönösen meg kellene ismerniük egymást, szerinte ehhez nem elég a kéthavonta tartott brüsszeli csúcstalálkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?