Több ellenzéki párt elnöksége is lemondott az éjjel

Hadházy Ákos
Budapest |

Több ellenzéki párt elnökségében is lemondásokat jelentettek be az éjjel, a választási eredmények tudatában.
 

Vona Gábor sajtótájékoztatóján bejelentette: lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat. A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja  a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült.

Az MSZP és az Együtt elnöksége is benyújtotta lemondását. Az MSZP elnöke, Molnár Gyula közölte: tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat kialakult helyzetérért. A pártelnök elmondta azt is, hogy az MSZP a Párbeszéddel folytatja a változás szövetségét, készülnek az európai parlamenti és az önkormányzati választásra. Gratulált a győztesnek.
 

Az Együtt elnöke, Juhász Péter azt mondta: tudomásul veszik a választás eredményét, az Együtt elnöksége lemond. Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta: ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje úgy kommentált: a kormányváltás nem sikerült, "ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet". Szél Bernadett szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé. Hadházy Ákos társelnök a tájékoztatón bejelentette lemondását a társelnöki posztról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?