Találkozás vadállatokkal vadregényes tájakon

<p>Hatalmas üvegpaloták, felhőkarcolók, bevásárlóutcák, emberek tízezrei az utcán, csodás parkok – senki sem gondolná, hogy egy afrikai városban vagyunk. Pedig a kenyai Nairobi bármelyik európai vagy amerikai nagyvárossal felvehetné a versenyt modernségben. Ha Kenya, akkor elmaradhatatlan a szafari, és érdemes kipihenni a fáradalmainkat például Zanzibár szigetén.</p>

AJÁNLÓ

Egy kenyai kirándulás Tanzániával kombinálva szinte minden igényt kielégít: egzotikus városok, vadregényes tájak, találkozhatunk az öt nagy vaddal – az elefánttal, az orrszarvúval, a kafferbivallyal, az oroszlánnal, a leopárddal –, sőt testközelből megnézhetjük őket, ráadásul élvezhetjük a csodás Zanzibár kínálta lehetőségeket.

Kenya vadregényes tájai

Miután megérkeztünk Kenya fővárosába, kialudtuk magunkat, hogy másnap reggel egyből a közepébe vágjunk. A program első részében a Masai Mara Nemzeti Parkba látogattunk el. Amint elhagytuk Nairobit, máris feltárul a kenyai vadregényes táj. Az olyan nevezetességeket is megnéztünk, mint a Ngorongoro kráter a vulkanikus maradványokkal, a világ leghosszabb tava, a Tanganyika-tó.

A Masai Mara Nemzeti Park igazi kincs az afrikai parkok között. A vadrezervátumban megfigyelhetjük az állatok mindennapjait. Több mint egymillió gnú, félmillió gazella, negyedmillió zebra és több tízezer impala él itt, igaz, az oroszlánok, leopárdok, gepárdok hada egyfolytában csökkenteni akarja ezt a népességet. Nemcsak az állatvilág, hanem a változatos növényzet is feledhetetlenné varázsolja az itt tett látogatást. Természetesen a Viktória-tó megtekintése sem maradt ki a programból.

Az első szafari

Szinte mindenki alig várta a másnap reggelt, hiszen ekkor indult az első szafari, ami felejthetetlen élmény. Ez volt az a nap, amikor élőben, testközelből találkozhattunk antilopokkal, zsiráfokkal, elefántokkal. S ez még nem minden, hiszen ez után jöttek a vízilovak, az óriási krokodilok, az oroszlánok. Másnap még beljebb merészkedtünk a nemzeti parkban, a világ legkisebb antilopja bukkant fel előttünk, majd a gepárdok és a leopárdok is megjelentek. Egy életre szóló félelmetes élmény marad.

Utunkat a Talek folyó mentén folytatjuk, ahol csodálatos látvány fogadott bennünket: rengeteg víziló, melyek a vizet fújták ki – igazi fotótéma, természetesen ezt sem hagyhattuk ki. Csak akkor tudatosítottuk, hogy Afrika legveszélyesebb állatai közé tartoznak. De túléltük a találkozást.

Eddig csak négyet sikerült látni a nagy vadak ötös csoportjából, már csak az orrszarvú hiányzik. Talán az is meglesz. Előbb azonban az óriási krokodilokkal találkozunk, természetes, hogy azonnal magával ragad bennünket a félelem, hiszen némelyik majd öt méter hosszú, hátborzongató látvány, de azért lefotózzuk őket.

Miután bebarangoltuk a nemzeti parkot, ellátogattunk egy autentikus helyi faluba, majd végre bekövetkezett az, amire mindenki várt, az orrszarvúk egy kisebb csapata jelent meg. S hogy az élmény még gazdagabb legyen, a majmok is felbukkantak, így most már szinte mindegyik itt élő állatfajtával találkoztunk.

Milyen a krokodil íze?

És a kulináris élmény csak ezek után következett. Visszatértünk Nairobiba, ahol finom ebéd várt ránk. Mi más lehetne a menü egy ilyen élmény után, mint a krokodil-, a strucc-, és az antilophús. Ha nem gondolunk rá, milyen húsok vannak a tányérunkon, és kizárólag az ízekre koncentrálunk, akkor elmondhatjuk, hogy ezeknek az állatoknak a húsa rendkívül finom.

Tanzánia

Miután úgy gondoltuk, bebarangoltuk Kenyát, Tanzánia következett. Itt először olyan helyre látogattunk, ahol a maszáj törzsek éltek, egy faluban pedig megnéztük azt is, hogyan élnek napjainkban. A hagyományos öltözéket viselő maszájok büszkék származásukra. A konyhájukba is belestünk, végül nagyon szép, a helyiek által készített ékszereket vásároltunk tőlük.

Itt sem maradt el az autózás, hiszen a következő program a világ legnagyobb természeti színháza, a Ngorongoro kráter megtekintése. Kétezer méter magasról csodálatos látvány fogadott bennünket, szinte a kráter aljába is beláttunk. Ez volt az a pont, amikor elkezdődött utazásunk utolsó szafarija. Ebben a kráterben él a legtöbb oroszlán egy helyen, de vannak itt hiénák, zebrák, sőt még fekete orrszarvúk is.

Óriási élmények, szinte alig tudjuk feldolgozni a látottakat. De sikerülni fog, hiszen most már nincs más hátra, mint egy paradicsomi pihenés – a közeli Zanzibár szigetén. Eddig csak képeken láttuk ezt a csodálatos szigetet, de most már elmondhatjuk, élőben még ennél is lenyűgözőbb látványt nyújt.

Tropikus Indiai-óceán, fehér part, kókuszpálmák, ragyogó napsütés, ízletes ételek és isteni kikapcsolódás – ez csak néhány címszó, amit láthattunk, átélhettünk, kipróbálhattunk Zanzibár szigetén. Az ötnapos pihenésbe még egy kirándulás is belefért, bejártuk a fűszerek és a rabszolgák szigetét. Itt megnézhettük, milyen a vanília, a gyömbér, a szerecsendió, a fekete bors és a jackfruit. Sőt, a friss kókusztejet is megkóstoltuk. Ez után a helyi piacon megnéztük azokat a helyiségeket is, ahol a rabszolgákat tartották embertelen körülmények között. És nem hagyhattuk ki a sziget leghíresebb emberének, Freddie Mercurynak a szülőházát sem. Úton hazafelé pedig már most azt tervezzük, mikor térünk vissza Afrika e csodálatos helyeire – mert ezt újra és újra látni kell. (PR, szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?