Fapadosodik a harc a légi piacon

<p>Megszűnt az ingyenes poggyászfeladás a KLM európai járatain, példáját az Air France is követi. A légitársaságok a megváltozott piaci igényekkel indokolják a változásokat, de az utasok ettől a húzástól nem feltétlen lesznek elégedettebbek.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A fapados légitársaságok járatain már megszoktuk, hogy jóformán a levegővételért is fizetni kell – a Ryanair goromba vezérigazgatója, Michael O'Leary azzal is viccelődött már korábban, hogy szíve szerint a mosdóhasználatért is külön díjat vezetne be. Feláras a reptéri becsekkolás és a feladott poggyász is – sőt, a Wizz Airnél már a nagyméretű kézipoggyászért is fizetni kell.

Persze ha szeretnénk előre kiválasztani az ülőhelyünket, vagy ha éppen megszomjazunk a fedélzeten, ezekért a szolgáltatásokért is komoly összegeket kell kicsengetünk. Éppen ezért volt eddig felüdülés valamelyik nagy múltú, hagyományos légitársasággal utazni a diszkont társaságok helyett: nem kellett a feladott poggyászon görcsölni, és egyre gyérebben bár, de a fedélzeten is volt ingyenes kiszolgálás.

Ingyenes feladott poggyász? Felejtse el!

Az ingyenes poggyászfeladás azonban úgy tűnik, egyre több klasszikus légitársaságnál kimegy a divatból. A Holland Királyi Légitársaság, vagyis a KLM május 14-től „a megváltozott piaci igények kiszolgálása végett” fizetőssé tette a poggyászfeladást az összes európai járatának turistaosztályán. A díjfizetés alól a légitársaság vállalati ügyfelei, a kis- és középvállalkozásnak szóló céges hűségprogram, a Bluebiz tagjai, a business-osztályon utazók és a törzsutasok mentesülnek.

A KLM törzsutasprogramjába a belépés ingyenes, ezért érdemes belépnie annak, aki nem elégszik meg azzal, hogy egy 12 kilogramm súlyú, 25x35x55cm méretű poggyászt és egy kiegészítőt (retikült, laptopot, táskát, ernyőt stb.) vigyen magával az útjára. Ez ugyanis továbbra is kézipoggyásznak számít, szállítása ingyenes marad mindenki számára.

A légitársaság álláspontja szerint „kutatások erősítik meg, hogy az utazók előnyben részesítik, ha utazásuk tervezése során a szolgáltatásokat saját igényeik szerint válogathatják össze, és csak azokért az extrákért kell fizetniük, melyekre tényleg szükségük van” – mondta el a Traveló utazási portálnak Tyukodi Anett, a KLM-Air France magyarországi marketingkoordinátora. A cégcsoport döntését továbbá azzal indokolta, hogy az utasok 35 százaléka amúgy is csak kézipoggyásszal utazik, így az utasok nagy része meg sem fogja érezni a változtatásokat.

A feladott poggyászért elővételben irányonként 15 eurót kell fizetni, a reptéren 30 euróba kerül a szállítás utanként, a csomag maximum 23 kilót nyomhat. A második és harmadik bőrönd feladásának díja elővételben 45 euró, a helyszínen 70 euró.

„Azáltal, hogy bővítjük a fizetős szolgáltatások palettáját, hosszabb távon alacsonyabban tudjuk tartani árainkat és versenyképesek maradhatunk az európai piacon is” – tette hozzá Tyukodi Anett.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a KLM-mel egy cégcsoportba tartozó Air France is bejelentette, hogy két új, Mini és Classic névre hallgató díjcsomagot vezet be július 5-től. A Classic a korábbi, teljes körű ellátást tartalmazza, a Mini csomagot választók azonban már csak kézipoggyászt vihetnek magukkal díjmentesen.

A feladott poggyászért elővételben 15, reptéren megváltva 30 eurót kell fizetni útirányonként. A Mini csomagot ennek ellenére azért lesz érdemes választani, mert a Classic árakhoz képest 40 euróval olcsóbban kínálják majd ezeket a repjegyeket – tehát ha elővételben megváltjuk a poggyászfeladást, tíz eurót spórolunk a Classic utasokhoz képest.

A sílécet is ingyen viszik

De vannak olyan társaságok is, ahol még ragaszkodnak a feladott poggyászok ingyenességéhez. Bernhard Wodl, a Swiss International Air Lines Ausztriáért és Kelet-Közép-Európáért felelős igazgatója egy korábbi sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a Swiss számára mindig is fontos volt az utasok kényelme, és a kényelmi szolgáltatások a továbbiakban is kiemelt szerepet kapnak. Ezek közé tartozik az ingyenesen feladható poggyász, illetve az a szolgáltatás is, hogy síszezonban a sportfelszerelésünket is díjmentesen vihetjük magunkkal, ha a svájciakat választjuk utazásunkhoz. Ha áttekintetjük a nagyobb, nem fapados légitársaságok poggyászszállítási szabályait, kiderül, hogy a többség egyelőre még tartja magát ahhoz, hogy a turistaosztályon is ingyen szállítja a poggyászt: a Turkish Airlines 20 kilós bőröndöt visz el ingyen, a SAS, a Qatar, a Lufthansa, a LOT, a Finnair, az EL AL, a Brussels Airlines, az Austrian, az Alitalia és az Aeroflot 23 kilós poggyász elszállítását kínálja díjmentesen a repülőjegyhez.

A British Airwaysnél viszont találtunk olyan, egyelőre csak London Gatwickről induló, vagy oda érkező járatokon igénybe vehető díjszabást, ami csak kézipoggyászt tartalmaz. Ha valaki ilyen jegyet vált, végül mégis meggondolja magát, a poggyászfeladás elővételben 25 euróba, a reptéren 50 euróba kerül utanként. (travelo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?