Van mit törleszteniük a somorjaiaknak

<p>Az ŠTK 1914 Šamorín a II. labdarúgóliga 24. fordulójában ma délután fél négykor a pomléi stadionban az MFK Dubnica nad Váhom alaposan megfiatalított csapatával találkozik.</p>

PR-CIKK

Erdőben

„Az edző tervez, az időjárás végez” – sopánkodik Libor Fašiang. A somorjaiak edzője kesernyés humorral folytatja: „Hovatovább nyomozó leszek, mert napok óta azt kell kiszimatolnom, hol van gyakorlásra alkalmas terület. A centerpályát kíméljük, egyébként is olyan, mint a szivacs. Ha csak aprót dobbantok, felfröcsög a víz. Máshol szintén csak dagonyázni lehet, ezért az erdei tisztáson és a kapuk mögötti „zöldövezetben” végzünk kondíciós és labdás edzéseket. Taktikai elemek gyakorlására egyszerűen nincs megfelelő hely. Az sem vigasztal, hogy máshol ugyanilyen a helyzet, habár soron következő ellenfelünk, a Dubnica legalább műfüvön tréningezhet.”

Sánka László csapatvezető folytatja: „Pedig van mit törlesztenünk a máriatölgyesiekkel szemben, hiszen nyáron idehaza, ősszel pedig náluk kaptunk ki. Ők az egyetlen olyan csapat a mezőnyben, amelytől eddig még egy árva pontot sem szereztünk. Legfőbb ideje javítani ezen a kedvezőtlen mérlegen, nincs mese, győzni kell!”

Ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen hiányozni fog a négy sárga lapja miatt egy meccsre eltiltott játékmester, Ľubomír Mezovský. A DAC ellen megsérült Vladimír Pončák pedig csak csütörtöktől edz, s csak könnyített munkát végez. Špánik továbbra sem hadra fogható. Husvéth Szilveszter szerint mindezek ellenére főleg a kedvencek támadó játékán kell javítani. „Küzdenitudásból, védekezésből mindkét eddigi hazai tavaszi bajnokin jelesre vizsgáztunk, de ez nem elég. Újabb hazai góloknak szeretnénk tapsolni szombaton!” – nyilatkozta lapunknak az edzéseket is szorgalmasan látogató helyi vezérszurkoló.

Ellenfélként

Furcsa helyzetbe került Andrej Urban, a somorjaiak egyik tavaszi igazolása. Ő éppen Máriatölgyesről érkezett, s tavaly július 28-án a második fordulóban a pomléi stadionban még ellenfélként a 73. percben állt be, s másfél perc múlva megszerezte a vezetést nevelőegyesületének, amely akkor egy óriási védelmi hibát követően 2:0-ra győzött. „Most is igyekszem betalálni, akár ugyanabba a kapuba is, de már somorjai mezben” – mosolygott a fiatal támadó középpályás, aki további kérdésünkre bevallotta: különleges érzés lesz a haverok ellen pályára lépni, de a barátságot kilencven percre felfüggeszti. „Minden erőmmel és tudásommal azért hajtok majd, hogy győzzünk. Ráadásul volt csapatom jobb pozícióban van, a középmezőnyben előttünk tanyázik, a három pont nekik nem hiányozna annyira a végelszámolásnál, mint nekünk” – szögezte le Urban.

Fiatalokra építve

„Szerencséje van. A fiúk nemrég fejezték be a délelőtti edzést, adom Peter Gergelyt” – tájékoztatott a vonal túlsó végéről a dubnicai egyesület titkárnője. A Vág mentiek vezetőedzője derűs hangon szólalt meg: „Jobb hangulatban talál, mint korábban. Nehéz heteket éltem át, az egyesület köztudottan súlyos anyagi gondokkal küzd, kiárusítottuk majdnem az egész csapatot, hogy a befolyt pénzből kihúzzuk a tavaszi idényt. Az ifiből pótoltuk a távozókat, egyetlen vendégjátékosunk a Spartak Trnavától kölcsönkapott Djiby Ba Tidiane, aki a Chelsea-ben vitézkedő csatár rokona. A keretünk átlagéletkora alig több, mint húsz esztendő, a legidősebb tag a kapusunk, Andrej Maťašovský, aki mindössze huszonnégy éves. Nyugtalan álmaim voltak, vajon miként szerepelünk majd. Rimaszombatban passzívan, olykor kissé félénken játszottunk, de a nagy mellénnyel pályára lépő Michalovce stadionjában már megmutattuk az oroszlánkörmeinket. Megérdemelten szereztük meg az egyik pontot. A Somorját pedig természetesen harmadszor is le akarjuk győzni. Tehetséges fiataljainkkal képesek vagyunk erre” – fejtette ki magabiztosan Gergely.

Vasárnapi matiné

Ha az időjárás nem szól ismét közbe, akkor vasárnap délelőtt a hazaiak U12-es és U14-es diákcsapata – immár az új edzők irányításával – a pomléi edzőpályán játszik bajnoki mérkőzést Kútyval. Délután sem maradnak foci nélkül a hazai szurkolók, mert Tejfalun az ŠTK a területi bajnokság II. osztályában szereplő fakócsapata találkozik Pódafa együttesével. (Sz. J.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?