Budapest, az olcsó célállomás

<p>A magyar főváros a brit turisták számára a legjobb ár-érték arányt nyújtó úti cél, derül ki a Post Office Travel Money éves City Costs Barometer felméréséből.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Az idei évben is elkészítette a brit királyi posta City Costs barometerét, amelyből kiderül, hogy az Egyesült Királyság turistáinak hova éri meg leginkább utazniuk most tavasszal. A legjobb ár-érték arányt nyújtó desztináció az elemzés szerint Budapest lett, megelőzve Rigát és Prágát, habár Prágában még a budapesti áraknál is olcsóbb az étel és ital. Az eurózónában Lisszabonba éri meg leginkább mennie az angoloknak, ahol Amszterdamhoz vagy Rómához képest nagyjából féláron úszhatják meg az utazást. A kutatásban 25 város szerepel, ezekben olyan termékek, szolgáltatások árait vizsgálták, amelyeket egy városlátogató turista jellemzően megvásárol az utazása alatt. A 12 vizsgált tétel között például az étkezések, italok, a kétéjszakás szállás, a városnézés, a tömegközlekedés költségeit vették figyelembe. Ez alapján a budapesti kiruccanás átlagosan 134,76 angol fontra jött ki, ami harmadáron van Európa legdrágább városaihoz (Koppenhága 440,45 font, Stockholm 420,36 font ) képest.

Egyedül Prágában és Budapesten ér többet a brit nyaralók pénze, mint tavaly. A forinttal szemben a font 3,1%-kal, a cseh koronával szemben pedig 2,9%-kal emelkedett.

A litván fővárosba is érdemes utazniuk az angoloknak, Vilniusba a kirándulás költségét 140,99 fontra kalkulálta a kutatás, a város ár-érték aránya megelőzi Varsót (151.69 font) és Rigát (155.34 font).

A riport szerint a vizsgált 25 városból 22-ben drágultak a szolgáltatások. A legnagyobb áremelkedés Bécsben (26,3%), Bostonban (28,4%), Rigában (30,7%) és Stockholmban (33,0%) volt. A három kivételt jelentő város Berlin, ahol 1,5 százalékkal, Prága, ahol 6,8 százalékkal és Lisszabon, ahol 19,1 százalékkal mérséklődtek az árak. A portugál főváros ennek köszönhetően három helyet ugrott előre a tavalyi helyezéséhez képest a barométer listáján és az ötödik helyet szerezte meg, egyben az eurózóna legkedvezőbb árú úti célja lett. Az eurózóna 10 vizsgált városánál a Post Office Travel Money kutatás nagyon eltérő adatokra lelt: a legdrágább úti cél Amszterdam (344,25 font) és Róma (350,43 font). Ezekben a városokban majdnem kétszer annyiba kerül a pihenés, mint Lisszabonban.

A brit turisták szívesen választanak olyan úti cél, ahol tovább nyújtózkodhatnak ugyanannyi pénzből. Ezt a brit királyi posta valutaeladásai is alátámasztják: tavalyhoz képest sokkal több forintot vásároltak tőlük. De a tavalyinál nagyobb mennyiségben vesznek kunát is az angolok, akik a felmérés szerint városlátogatásra és nyaralni is szívesen mennek Horvátországba. A „feltörekvő városok” közül, amelyeket szívesen meglátogatnának a brit turisták, Dubrovnik végzett az élen. Bár tavalyhoz képest drágább lett a város, még mindig megéri ide utaznia az angoloknak. További „feltörekvő úti cél” még Moszkva, Krakkó és Abu-Dzabi. Ha a pénz nem számítana, a britek legszívesebben New Yorkba, Sydney-be és Rióba utaznának. A City Costs Barometer által vizsgált legdrágább város New York (541,23 font) volt, Bostonban (459,56 font) például 15%-kal, Chicagóban (352.98 font) 34,8%-kal olcsóbb a nyaralás.

A költségek közül a legfőbb szempont a szállodai szoba ára az egyes úti céloknál, a felmérésben a válaszadók 94%-a ezt jelölte meg. A szállás Dubrovnikban és Budapesten a legolcsóbb a kutatás szerint, de kilenc olyan város is van, ahol az utazó 100 font alatt találhat belvárosi háromcsillagos szállást két éjszakára. A másik véglet Róma, Amszterdam, Koppenhága, Boston és New York, ahol ezt nem lehet megúszni 200 font alatt.

A válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy lemondana a kiszemelt úti célról, ha túl sokba kerül az étel és az ital. Ebből a szempontból Prága helyzete a legszerencsésebb, ahol egy háromfogásos vacsora borral, üdítővel, kávéval kb. 30,44 fontba kerül, alig olcsóbb, mint a magyar fővárosban (30,68 font). Háromszor ennyit kell kifizetnie a turistának Koppenhágában vagy Stockholm egy vacsoráért. Míg az eurózónában Lisszabonban (43,31 font) és Barcelonában (50,18 font) található a legobb ár-érték arány az éttermekben. (turizmusonline.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?