A leggyakoribb turistaátverések

<p>Lehúzós reptéri taxisok, álrendőrök, szemfüles zsebesek... A világ minden pontján találni kifejezetten a turisták átverésére, meglopására szakosodott bűnözőket, az általuk alkalmazott módszerek pedig kísértetiesen hasonlítanak egymásra. A Lonely Planet összegyűjtötte a legjellemzőbb turistaátveréseket. Hiszen jó tudni, mire érdemes figyelni, hogy az út öröm legyen, ne pedig a helyi rendőrőrs és konzulátus működésének beható megismerése.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Álrendőrök

Az, hogy igazoltatnak, ellenőrzik a vízumunkat vagy az útlevelünket, bármikor előfordulhat egy külföldi tartózkodás során. Még az is lehet, hogy találnak valami hibát az iratainkban a rend őrei. Ha ekkor azonban az egyetlen megoldásként a helyben, készpénzzel történő fizetést ajánlják fel, elkezdhetünk gyanakodni, hogy álrendőrökkel állunk szemben – írja a Lonely Planet. (Esetleg csúnyán korrupt igaziakkal, de a végeredmény szempontjából ugyanaz – tesszük hozzá.) Ha ilyenkor megőrizzük a hidegvérünket, és közöljük, hogy helyben fizetni ugyan nem fogunk, de szívesen elkísérjük őket a rendőrőrsre, hogy tisztázzuk a felmerülő problémát, az álrendőrök visszavonulót fújnak és továbbállnak.

Kamu ékszer- és szőnyegárusok

Nem csak álrendőrökkel, álárusokkal is találkozhatunk, főként egzotikus piacok utcáin, ékszer- vagy szőnyegboltok bejáratánál. Az üzlet felé igyekezve egy lelkes taxis vagy riksás toppan elénk, és olyan visszautasíthatatlan árat mond az általunk vásárolni kívánt termékre, hogy alig hisszük el, hogy jól hallottuk. Ha túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, valószínűleg nem is az – figyelmeztet a Lonely Planet. Ha józan fejjel belegondolunk, a filléres ékszer valószínűleg nem is eredeti, a szőnyeget pedig lehet, hogy soha nem postázzák, csak a pénzünket veszik el. Válasszuk a legális kereskedőket, ők garantáltan nem viselkednek így – javasolja a cikk.

Lehúzós taxisok

A műfaj királyai a repülőtéri taxishiénák, de a világ bármely városában összefuthatunk a taxisok trükkjeivel. Nevetségesen magas árak, ok nélkül felszámolt extrák, a taxióra pörgetése, kerülő utak, „véletlenül” rosszul számolt visszajáró, és még sorolhatnánk. A Lonely Planet azt javasolja olvasóinak, hogy elutazás előtt tájékozódjanak a megbízható, hivatalos taxitársaságokról, csak az ő autóikba üljenek be, és lehetőség szerint állapodjanak meg előre a végösszegről. Emellett például a brit nagykövetség azt tanácsolja, hogy Budapesten a külföldi turisták ne kérjenek szórakozási tanácsokat a taxisoktól és ne hagyják magukat rábeszélni szórakozóhelyek meglátogatására. A nagykövetség szerint a százezres kamuszámlákat külföldieken behajtani próbáló, zsaroló módszerekkel dolgozó szórakozóhelyek jó kapcsolatot ápolnak egyes taxisokkal, akik jutalék fejében ajánlják a helyeket a szórakozni vágyó turistáknak.

Termékbemutatók és kaparós sorsjegyek

A Lonely Planet szerint gyakran előfordul, hogy a naiv utazó kezébe kaparós sorsjegyet nyomnak, majd a nyeremény átvételének helyszínén emberünk egy hosszadalmas termékbemutatón találja magát. A beígért készpénz, póló vagy más kacat pedig természetesen sehol, csak egy terem tele más átvert turistákkal, akiknek szintén végig kell hallgatniuk egy hosszadalmas előadást, például az extra kedvezményes áron bérbe vehető vagy megvásárolható helyi apartmanokról. Ez az átverés, bár pénzveszteséggel nem jár, a drága időnket pihenés vagy városnézés helyett feleslegesen pazarolja.

„Ez zárva van,

de tudunk jobbat!”

Számos országban előfordulhat, hogy a taxisofőrünk, vagy bárki, akitől érdeklődünk egy adott látnivalóról, hotelről, étteremről vagy boltról, azt állítja, hogy biztosan tudja, hogy az adott hely zárva van. Ellenben ő tud egy sokkal jobbat – ahol persze fel is veszi egyből a neki járó jutalékot, hogy néhány gyanútlan turistát oda terelt pénzt költeni.

Becsapós robogóbérlés

A vakáció megkoronázása lehet, ha Vespán járjuk be az olasz vidéket, vagy jetskizni indulunk egy egzotikus sziget környékén. Az álom azonban könnyen rémálomba fordulhat, ha véletlenül kárt teszünk a járgányban, és a gatyánkat is kifizettetik a javításért cserébe. Ez főként akkor dühítő, ha mondjuk csak egy karcolás esett a járművön – és egészen még abban sem vagyunk biztosak, hogy mi okoztuk az adott sérülést. A Lonely Planet cikke és a Bangkok Scams nevű, thaiföldi turistaátverésekről szóló oldal egyöntetű véleménye szerint nagy valószínűséggel előttünk már turisták tucatjai kifizették ugyanannak a kárnak a javítási költségeit, és még ki is fogják páran. Mindkét oldal azt tanácsolja, hogy béreljünk akár motort, jet skit vagy autót, dokumentáljuk részletesen azok állapotát, készítsünk fotókat róluk, lehetőleg úgy, hogy a tulaj is szerepeljen a képeken. Így ha károkozással vádolnak, kezünkben lesz a bizonyíték. A Lonely Planet arra is felhívja a figyelmet, hogy hotelekkel vagy vendégházakkal kapcsolatban álló helyekről nem érdemes bérelni, ott gyakoribbak ezek a visszaélések.

Az ellopott motor

Robogóbérléskor érdemes arra az átverésre is figyelni, hogy előfordulhat, hogy akitől bérbe vettük a járművet, egy pótkulccsal egyszerűen ellopja tőlünk, miközben mi valahol máshol nézelődünk. Mivel a bérléshez szükséges szerződést aláírtuk, és letétként az útlevelünk is náluk van, azt követelik, fizessük vissza az „ellopott” motor árát. Ezt az átverést úgy előzhetjük meg, ha saját lakatot és kulcsot viszünk magunkkal, az útlevelünkről pedig másolatot készítünk, és mindig magunknál tartjuk.

Átverés a bárban

Találkozott egy kedves helyi lánnyal, aki magával hívta egy állítólag remek bárba? Eddig még akár egy szuper nyaralós love story kezdete is lehet. Ám a bárban a további ismerkedés és tánc helyett a lány ismerősei várják, akiket a megismerkedés örömére meg is hív egy italra... Az este végén pedig akkora összegről kap számlát, hogy elsőre azt hiszi, nem lát jól. Ilyen sajnos gyakran előfordul a Budapestre látogató turistákkal is, de legyünk résen, máshol sem jobb a helyzet. Tájékozódjunk előre a kétes hírű szórakozóhelyekről, és ha idegenekkel iszunk, olyan helyen tegyük, ahol biztosak vagyunk benne, hogy annyit fizetünk, amennyit fogyasztottunk. (travelo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?