Már tilos oroszlánt lőni

MTI-HÍRZambia betiltotta a veszélyeztetett nagymacskák, köztük az oroszlánok és leopárdok vadászatát, mivel természetvédelmi területeinek turistaforgalma jóval jövedelmezőbb a sportvadászatnál – jelentette be a dél-afrikai ország turisztikai minisztere.Sylvia Masebo szerint a nagymacskák száma egyéb

MTI-HÍR

Zambia betiltotta a veszélyeztetett nagymacskák, köztük az oroszlánok és leopárdok vadászatát, mivel természetvédelmi területeinek turistaforgalma jóval jövedelmezőbb a sportvadászatnál – jelentette be a dél-afrikai ország turisztikai minisztere.

Sylvia Masebo szerint a nagymacskák száma egyébként is túlságosan alacsony a fenntartható vadászathoz. A turisták azért mennek Zambiába, hogy oroszlánokat lássanak, így ha elveszítik ezeket az állatokat, akkor megölik a turizmust – vélekedett. Hangsúlyozta, hogy a szafarivadászatból befolyó évi 3 millió dollár nem éri meg a helyi vadállomány kimerítését.

Zambia a szomszédos Botswanát követve döntött a nagymacskák vadászatának betiltásáról. Botswanában 2014-től tilos lesz mindenfajta sportvadászat, mivel az ország szintén azon fáradozik, hogy természetvédelmi területeiből népszerű turistacélpontokat varázsoljon. A trendet a gazdag vadvilággal rendelkező Kenya indította útjára, amikor évtizedekkel ezelőtt megálljt parancsolt a trófea- és sportvadászatnak.

Az oroszlánok és leopárdok a legveszélyesebbnek ítélt afrikai állatokra kitalált „nagy ötös” tagjai. Ezek az állatok – a két nagymacska, az elefánt, az orrszarvú és a kafferbivaly – képezik a trófeavadászok legkedveltebb célpontjait a szafarikon. Az orrszarvútülök és az elefántagyar iránti növekvő ázsiai kereslet miatt a kontinens déli részén egyre súlyosabb problémát jelent ezeknek a nagytestű állatoknak az illegális vadászata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?