Télen szeli át az Antarktiszt

MTI-HÍRA világon elsőként télen, mindenféle külső segítség és a mentés lehetősége nélkül akarja átszelni sítalpon az Antarktiszt Sir Ranulph Fiennes ismert brit túrázó.A 68 éves extrémsportoló és öt társa hétfőn hajózott ki a dél-afrikai Fokvárosból, hogy a hónap végére a jég födte kontinensre érkez

MTI-HÍR

A világon elsőként télen, mindenféle külső segítség és a mentés lehetősége nélkül akarja átszelni sítalpon az Antarktiszt Sir Ranulph Fiennes ismert brit túrázó.

A 68 éves extrémsportoló és öt társa hétfőn hajózott ki a dél-afrikai Fokvárosból, hogy a hónap végére a jég födte kontinensre érkezzen, majd néhány hetes felkészülés után márciusban elinduljon a tervek szerint fél évig tartó, 4000 ezer kilométeres útra.

A már számos világrekordot felállító Fiennes szerint eddig még senki nem tett kísérletet arra, hogy télen keljen át a hatodik kontinensen, ahol a leghidegebb téli hónapokban, júniusban, júliusban és augusztusban akár mínusz 90 Celsius-fokra is süllyedhet a hőmérséklet. A sportember egyszer már átszelte az Antarktiszt, de az nyáron történt, 1992/93 fordulóján. Fiennes emlékezetes csúcsteljesítménye a világ hét kontinensén hét egymást követő nap alatt megtett hét maratoni futás is.

Az extrémsportoló elismerte, hogy a téli átkelésben még senkinek nincs tapasztalata, ezért a teljes ismeretlenség várja őket az Antarktiszon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?