Saková kitüntette az Europol 11, Kuciak-gyilkosságot kivizsgáló munkatársát

Denisa Saková
Hága/Pozsony |

Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter úgy döntött, kitünteti az Europol 11 munkatársát, akik jelentős mértékben hozzájárultak Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának felderítéséhez. Erről csütörtökön (10.26.) tájékoztatott a Belügyminisztérium sajtóosztálya.

 

„Bár a gyilkosság kivizsgálása még nem zárult le, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik keményen dolgoznak annak érdekében, hogy ennek a rettenetes bűncselekménynek az elkövetői bíróság elé álljanak” – mondta Saková.

Az Europol szlovák és külföldi munkatársainak Rudolf Urbanovič, a Belügyminisztérium államtitkára adta át a belügyminiszteri, I., II. és III. fokozatú emlékérmet, valamint az emlékplaketteteket Hágában. „A mai világban csak az egyes országok rendőrségeinek együttműködése révén lehet fellépni a bűnözés ellen” – állapította meg Urbanovič.

Az államtitkár részt vett a Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulójáról megemlékező rendezvényen is, melyet az Europol szlovák és cseh munkatársai készítettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?