Elég magyar elsős lesz Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Ismét két párhuzamos első osztályt nyithatnak szeptemberben a járási székhely egyetlen magyar alapiskolájában. 

Novák Monika, a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója elmondta, eredményesnek és hatékonynak bizonyult a beiratkozási programjuk.

Meghirdették a Színes ceruzák rajzversenyt, amelybe a régióbeli községekben élő, illetve a szlovák óvodát látogató gyerekek is bekapcsolódhattak. Az ősztől iskolaköteles gyerekeknek játszóházat nyitottak, meghívták őket a tudáslabirintusba, a szülőknek ismeretterjesztő előadást tartott Kiss Mária gyógypedagógus, és részt vehettek a nyitott órákon. Jelenleg az 1.a osztályt huszonegy, az 1.b osztályt huszonkét gyerek látogatja. Ebben az évben negyvenhét gyereket írattak be az érsekújvári magyar alapiskolába, közülük hét leendő tanuló számára kértek halasztást. Novák Monika elmondta, két első osztályban összesen negyven tanuló kezdi meg tanulmányait szeptemberben, az osztályfőnökük Krpelán Ágnes és Dékány Anett lesz. Eleinte aggódtak, mert a város két magyar önkormányzati óvodájából kevés iskolaköteles gyereket beíratását jelezték. A Blaho Pál utcai óvodából tizenhét gyerek érkezett, és további öt, ősztől iskolaköteles gyerek számára kértek halasztást a szülők. A Cirill és Metód utcai óvodából hét leendő elsőst írattak be. A Néri Szent Fülöp szlovák katolikus óvodából két gyerek érkezett. Lesznek elsősök két szlovák óvodából és egy tanuló érkezik a Csodaország magánóvodából. Az érsekújvári járásbeli Kamocsáról két gyereket írattak be, Szímőről és Nagykérről egy-egy tanuló érkezik. Négy olyan leendő elsősük lesz, akik nem jártak óvodába. 

A beíratottak között akadtak gyerekek, akiknek az állandó lakhelyük a lévai járásbeli Nagyölveden és a komáromi járásbeli Marcelházán van, de a család egy ideje már Érsekújvárban él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?