Idén elmaradnak a nagyszabású útfelújítások Nagyszombat megyében

útfelújítás
Felsőszeli/Taksony |

Az elmúlt hónapokban több baleset is történt az 502-es másodrendű főút Taksony és Felsőszeli közötti szakaszán. Nagyszombat megye ezért megerősítené az út széleit, nagyobb útfelújításokra azonban idén nem futja. 
 

Az autóvezetők és a teherautósofőrök is egyetértenek abban, hogy túl szűk a két galántai járásbeli község közötti út. A sűrű teherforgalom is fejfájást okoz a közlekedőknek, az utat ugyanis nem ilyen terhelésre tervezték. Az elmúlt időszakban a főút több szakaszát felújította a megyei önkormányzat. „Idén is az a terv, hogy megjavítsuk az út leszakadt részeit, amelyek a teherforgalom miatt mentek tönkre” – nyilatkozta lapunknak Berényi József (MKP) a megyei önkormányzat alelnöke. Hozzátette, a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) vizsgálata késlelteti a felújítást. Rigó Konrád kulturális államtitkár, a Híd korábbi megyeelnökjelöltje tavaly kezdeményezte, hogy a Közbeszerzési Hivatal vizsgálatot indítson Nagyszombat megyében az útfelújításról szóló keretszerződés miatt, elsősorban a dunaszerdahelyi és a bősi körforgalom, valamint a légi utak felújításával kapcsolatban. Berényitől megtudtuk, Jozef Viskupič megyeelnök úgy döntött, a vizsgálat befejezéséig várnak az útfelújításokkal. „A keretszerződés konkrét összeget fogalmaz meg, 9 millió euróról szól. Tavaly kötöttük, és három évre szól” – magyarázta az alelnök. Elmondta, ha minden útszakaszra új közbeszerzést írnának ki, az jelentősen megnehezítené a projektek kivitelezését. Tavaly, a megyei választások előtt több fontos beruházást is megvalósított a megyei önkormányzat, körforgalmak épültek és felújították a kritikus útszakaszokat. Berényitől megtudtuk, idén elmaradnak a nagyszabású útfelújítások. „A jelenlegi anyagi lehetőségek mellett képtelenség, hogy felújítsa a megye a megnövekedett kamionforgalom miatt megrongálódott utakat. Ehhez több pénzre és más finanszírozási modellre lenne szükség” – közölte Berényi József. 
 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?