Erősíteni kell a szlovák-magyar határon átnyúló együttműködést

Budapest |

<p>A szlovák-magyar határon átnyúló együttműködés erősítését szorgalmazták a Határon átnyúló hálózatépítés a közös érdekek felismerése céljából projekt budapesti záró tanácskozásának felszólalói szerdán Budapesten.</p>

Pogány Erzsébet, az Európai Unió keretein belül a szlovák-magyar határon átnyúló együttműködés előmozdításán dolgozó szlovákiai Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) igazgatója elmondta: létrehozták azt a kétnyelvű adatbázist, amely segítséget nyújt a határ menti kapcsolatok kialakításához.

Az adatbázisban a helyi önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek elérhetőségei találhatók meg. A projekt részeként két magyarországi és két szlovákiai helyszínen rendeztek képzési programot, bemutatva az együttműködés lehetőségeit, valamint az uniós pályázatok írásának fontos kérdéseit.

Andrássy Zsuzsanna, a SZAKC projektmenedzsere elmondta, hogy az utóbbi években mintegy 200 új kapcsolat jött létre a szervezet segítségével vállalkozók, civil szervezetek és önkormányzatok között.

Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egykori stratégiai alelnöke, a SZAKC alelnöke emlékeztetett arra, hogy már két évtizede megfogalmazódott az a gondolat, hogy a határon átnyúló kapcsolatokat ki kell építeni, elsősorban a foglalkoztatási gondok megoldása érdekében.

A szlovákiai magyar politikus szerint a rendszerváltozás előtti években a határ mindkét oldalán gazdasági "árnyékvidék" alakult ki, egyik terület sem tudott megfelelően fejlődni.

Kőhalmi Zsolt, a SZAKC magyarországi partnerszervezete, a Puskás Tivadar Közalapítvány (PTA) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai uniós csatlakozás új lehetőséget nyitott a térség régiói és helyi közösségei együttműködésére.

Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára elmondta: a magyar kormány számára fontos, hogy a zsáktérségnek tekintett régiók újra bekapcsolódhassanak a gazdasági körforgásba.

"Az a jó kormányzás, ha az állam biztosítja a kereteket, lehetőséget adva a polgárok számára az önálló kezdeményezésre. Mi hiszünk a magyar nemzetben, van benne elegendő energia" - jelentette ki a helyettes államtitkár.

Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke arról beszélt, hogy a Robert Fico vezette kormány "adósságcsapdába taszította Szlovákiát". Jövőre várhatóan leáll Szlovákiában a gazdasági növekedés, ennek következtében csökkenhetnek a reálbérek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?