Agrártámogatások – csak egy szűk csoportnak

agrártüntet
Szepsi |

Gabriela Matečná (SNS-jelölt) földművelésügyi miniszternek távoznia kellene hivatalából – jelentette ki Szepsiben az SaS csütörtöki sajtótájékoztatóján Lucia Ďuriš Nicholsonová. 
 

A sajtótájékoztatón azok a kelet-szlovákiai gazdák is részt vettek, aki úgy érzik, az agrártárca átverte őket.

Nicholsonová a kistermelők nevében szólította fel a miniszterasszonyt, hogy a „tisztessége maradékát megőrizve, azonnali hatállyal mondjon le”. Az ellenzéki képviselő szerint Matečná és Juraj Kožuch, a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) vezérigazgatója gonosz tréfát űzött mindenkivel, amikor kamerák előtt kijelentették, hogy évekig semmit sem sejtettek, és csak Andrej Bán oknyomozó újságíró cikkének megjelenése után fogtak gyanút, „aki vette a fáradságot és elutazott arra a vidékre, ahol úgymond semmi sincs, vagyis ide, Kelet-Szlovákiába”.
 

Kapcsolódó cikkünk

Jarmila Halgašová, az SaS mezőgazdaságért felelős csapatfőnöke szerint az agrártárcánál az utóbbi években egy kifinomult és átláthatatlan támogatási rendszert építettek ki. „A pénzt átláthatatlan módon a gazdaságilag egymáshoz kötődő birtokosok szűk csoportjának osztották szét” – magyarázta Halgašová, aki felszólította a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (MPRV), valamint a PPA-t, hogy a lehető legegyszerűbb formában, azonnal tegyék közzé az összes kifizetett támogatás jegyzékét. Követeli továbbá, hogy az MPRV hozzon létre a Szlovák Földalap (SPF) kezelésében egy központi nyilvántartást a földbérlet-kérelmekről, ahol feltüntetik a tulajdonviszonyt is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?