Több vonat közlekedik a fővárosban

vonatközlekedés
Szenc/Pozsony |

Nemcsak parkolókra van szükség a sínek mentén, de Pozsonyban új megállókat is kell építeni.
 

Júniustól jelentősen bővíti a Szlovák Vasúttársaság a Szenc és Pozsony között közlekedő vonatok számát. Gyűjtőparkolók építéséről és a tömegközlekedés összehangolásáról is tárgyalnak.

A vasúti menetrend második módosítása értelmében sokkal több vonat közlekedik majd a fővárosban és környékén. A vasúttársaság június 10-én indítja el a Pozsonyligetfalu, Újváros és Szenc közötti menetrend szerinti járatokat. Napi harminc új személyvonatot iktatnak be, amelyek összesen tizennyolcezer utast szállíthatnak.

„Munkanapokon óránként járnak majd a vonatok, így a vasúttársaság a jelenlegi rendszerrel összehangolva félóránként indít személyvonatokat Szenc és a pozsonyi közlekedési csomópont között” – tájékoztatta lapunkat Tomáš Kováč, a vállalat szóvivője.

Az új járatokon is érvényes a vasúttársaság, valamint a pozsonyi integrált közlekedési rendszer díjszabása. Pozsonyban a pozsonyszőlősi, az elővárosi, az újvárosi és a ligetfalui megállóhelyeken lehet felszállni a szerelvényekre. „Így több év után az ügyfeleink újra átutazhatnak vonattal a Kikötői hídon Ligetfaluba” – mutatott rá a szóvivő. Szencről óránként eljuthatnak az ingázók az Újvárosba, Főrévre és Ligetfaluba.

Kapcsolódó cikkünk

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a járatok számának növelése miatt nem kell bővíteni a vasúti járműparkot, helyette a meglevő szerelvények és a személyzet hatékony kihasználásával növelik a vonatok számát. A vasúttársaság azt reméli, hogy a fejlesztéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy a fővárosba ingázók személygépkocsi helyett vonattal menjenek a munkahelyükre.

A vasútállomásokon gyakran gondot okoz a parkolóhelyek hiánya. A vállalat is prioritásként tekint a parkolóépítésre. „Filip Hlubocký, a vasúttársaság vezérigazgatója a Pozsony megye elnökével, Juraj Drobával folytatott találkozón elmondta, hogy lehet gyűjtőparkolókat építeni Pozsony megye területén, minden akarat és pénz kérdése” – fogalmazott Kováč, aki a többi közlekedési vállalattal és az önkormányzatokkal való jó együttműködés és a koordináció szükségességét is hangsúlyozta. Tomáš Kováč rámutatott, hogy a parkolók mellett új pozsonyi megállók is kellenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?