Nem lesz Párkányban Štúr-szobor

Mégsem állít Ľudovít Štúrnak szobrot Párkányban a Matica slovenská.Párkány. A Matica fél év elteltével sem tudja igazolni a jogviszonyát ahhoz a területhez, ahol tavaly októberben felavatta a Štúr-szobor alapkövét.

Mégsem állít Ľudovít Štúrnak szobrot Párkányban a Matica slovenská.

Párkány. A Matica fél év elteltével sem tudja igazolni a jogviszonyát ahhoz a területhez, ahol tavaly októberben felavatta a Štúr-szobor alapkövét. A Duna-partra tervezett emlékművel kapcsolatban nem ez az egyetlen tisztázatlan körülmény. Máig nem derült fény arra, hogy kinek a meghívására érkezett Párkányba Robert Švec, a Szlovák Megújhodási Mozgalom (Slovenské Hnutie Obrody) elnöke, aki az alapkőletételnél érzelmileg túlfűtött beszédet mondott, amit a maticások lelkesen megtapsoltak, és „Maďari za Dunaj!” bekiabálások is elhangzottak.

Kérdésünkre, hogy miért vett részt az akción a szélsőséges párt vezére, a Matica slovenská párkányi alapszervezetének elnöke nem válaszolt. Jaroslav Janok szerint ebben az ügyben nem ő az illetékes, nem őt kell kérdezni. Azt viszont nem árulta el, hogy kihez fordulhatunk kérdéseinkkel. Szerettük volna azt is megtudni, változott-e az álláspontjuk a szobor helyét illetően. A városvezetés részéről ugyanis korábban kompromisszumos megoldásként elhangzott, hogy a szobrot a szlovák alapiskola udvarán állítsák fel. Ezt a lehetőséget azonban a Matica slovenská helyi képviselői elutasították.

A kérdésre, hogy sikerült-e beszerezni azokat a dokumentumokat, amelyekkel igazolni tudják tulajdon- vagy más viszonyukat a telekhez, szintén nem válaszolt a szervezet. Eugen Szabó polgármestertől viszont megtudtuk, hogy a napokban újabb kérvényt nyújtott be, melyben az eredeti kérvény megsemmisítését kéri. Ezzel egy teljesen új helyzet állt elő, ami újabb kérdéseket vet fel. Részletek a 13. oldalon. (guzsu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?