Változik a forgalmi rend Párkányban

busz mhd
Párkány |

Mától április 30-ig Párkányban a Nánai út körforgalmának építése idején útzárral és forgalomkorlátozással kell számolni. Megváltozik néhány helyi és helyközi járat útvonala is.

A Nána, Kéménd, Zselíz és Léva felé közlekedő helyközi járatok a Párkány, autóbusz–megálló–Szent Imre utca (ellenirányban Tűzoltó utca)–Sobieski utca–Garamkövesdi út–Bekötő út–I/76-os számú főút vonalon közlekednek, így a lezárás ideje alatt egyik irányban sem állnak meg a Kaszárnya, a Nánai út és a Fő utcai posta, illetve Bocskai utca megállóban. A helyi autóbuszok a Zrínyi utca–Bocskai utca–Fő utca útvonalon fognak közlekedni. Az 1-es és a 3-as számú helyi autóbusz néhány járata a Fő utcai postánál levő megálló helyett a Fő utca 55-ös számú ház előtti ideiglenes megállóból indul. A Bocskai utcai megállóban a 2-es és a 3-as számú helyi autóbusz is megáll. Értesüléseink szerint a Nánai út építésének következő – május 9-ig tartó – fázisa a buszok menetrendjét nem fogja érinteni. A június 16-ig tartó fázis is csak a helyközi járatokat fogja érinteni.

A Nánai út felújítása több mint tizenöt éve húzódik. Mivel az útszakasz a szlovák úthálózatban elsőrendű főútként szerepel, karbantartása a szlovák útkezelő vállalat hatáskörébe tartozik. A felújításról szóló megállapodást a Szlovák Útkezelő Vállalat és a Cesty Nitra Rt. 2017. december 20-án írta alá. Ennek értelmében az építést 2019. március 29-én kell befejezniük. A város honlapján közzétett információk szerint a felújítás első szakaszában a körforgalmat építik meg, utána felújítják a Nána felé vezető utat. A körforgalom várhatóan júliusra készül el. Az út felújítása június második felében kezdődhet el, és decemberre fejeződik be. A projekt két autóbusz-megálló és kerékpárút kiépítésével is számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?