Anatómus, belső ragyogással

Magával ragadó. Elbűvölő nőiességével, lehengerlő megjelenésével és elegáns tartásával hihetetlen bűvkört von maga köré. Ha Cannes-ban végigmenne a vörös sző-nyegen, sztárként ünnepel-nék. Aligha feltételezné róla bárki is, hogy emberi tetemek boncolásával anatómiát tanít az orvosjelölteknek. Eliška Kubíková a pozsonyi Come-nius Egyetem Orvostudomá-nyi Kara dékánhelyettese, az anatómiai tanszék vezetője.

Ő volt a házigazdája a Semmelweis ikon című kiállítás pozsonyi megnyitójának. A híres magyar orvos, az „anyák megmentője” munkásságát bemutató anyagot a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állította össze, s Pozsonyban, az Orvostudományi Kar épületében mutatták be. A megnyitón Eliška Kubíková magyarul és szlovákul szólt a közönséghez.

Engem elkápráztatott a lényével, a belülülről sugárzó ragyogásával, és azt láttam, a medikusok is ámulattal nézik. Nem lehetett nem észrevenni, hogy szeretik.

Szeretnek. Tudom és érzem. Mindig meghívnak az évnyitónkra, a Beánia-ünnepségre. Alig indulok el a pódiumra, hogy köszöntsem őket, már kiabálják, Eliška, Eliška. Múlt évben Majk Spirit, az ismert rapper kirappelte a nevem. Sok gyerek jön be hozzám, az irodámba. Megosztják velem a problémáikat. Tudok róluk mindent, a szerelmeket, a betegségeket. Hívnak telefonon, írnak e-mailben, működik köztünk a kommunikáció. Szeretem őket én is. Szeretek nekik előadni. Nem elrettentő szigorral, nevetni is tudunk. Átváltozom közöttük. Megfiatalítanak.

Pedig az anatómiáról azt hallottam mindig, hogy rettegett szak.

Nehéz, mert a tanulását a versmagoláshoz hasonlítják. Az emberi test szerkezetével foglalkozó szakág, a humán anatómia az orvostudomány alapja, tehát pontosan kell tudni. Amikor a sebészetet feladva idejöttem, meg is jegyeztem a kolléganőmnek, hogy nekem ez nem fog menni, mert gyakorló sebészként teljesen másképp gondolkozom az anatómiáról, nem mint a minden logikát nélkülöző magolási módszer. Lehívott az előadóba, és arra kért, adjam elő a tananyagot az én módszeremmel. A hallgatóknak leesett az álluk, mert az adott részt orvosi szempontból, a praktikumra figyelve ismertettem. Amennyire lehetett, élővé tettem számukra az anatómiát. Magamért is meg kellett találnom ezt a középutat, hogy orvos is maradhassak. Úgy készülök fel az előadásaimra, hogy a gyógyításból is tudok példákat adni. Egy picit a műtéttanhoz közelítve rávezetem őket, hogy átlássák, milyen ér hova vezet, és milyen funkciókkal kapcsolható a gyógyításban. Ez a nagy siker számomra, úgy irányítani a logikájukat, hogy orvosi gondolkodással, applikálhatóságában tanulhassák az anatómiát.

Rá kellene kérdeznem, miért adta fel a sebészetet, de előbb arról beszéljünk, hogyan jutott el a sebészetig.

Kosútról származom. Pozsonyban egészségügyi szakközépiskolában laboráns szakon érettségiztem. Prak-tikus okból választottam az egészségügyit, remélve, hogy nagyobb szakmai tudást nyújt az egyetemifelvételi-követelményekhez. Abban az időben ismeretség nélkül nehezen lehetett bejutni az orvosira. Nem voltak kapcsolataim. Szüleim egyszerű falusi emberek voltak. Édesanyám Galántán gyárban dolgozott, drótot font, édesapám kőműves volt. Bár nem voltak orvos elődök a családunkban, a gyógyítás mégis, már akkor határozott elképzelésem volt.

És konokul kitartott mellette.

Így van. Beteges gyerek voltam. Sok bajom volt a fogaimmal, rendszeresen jártunk fogorvoshoz. Légcsöves is voltam. Folyton laboratóriumok előtt meg orvosi váróban ültünk. Nem zavart a várakozás, lekötött a rendelők világa, megfigyeltem, ami körülöttünk történt. Otthon aztán utánozni próbáltam. Orvososdit játszottam. Gyógyítottam a babáimat. Fluor fogpasztával, ami az amalgámtömést helyettesítette, bekentem a szájuk szélét, mert fogaik nem voltak. Később fehér köpenyt vettem fel, és a fürdőszobában, a mosógépen kialakítottam a rendelőasztalomat. Pubertáskoromban már műtöttem. Az unokatestvérem légpuskával lőtt nekem varjút, vagy fogott békát, egeret, azok voltak a betegeim. A fürdőszobát berendeztem műtőnek, és operáltam a kisállatokat. A békával és az egérrel nem volt gond, de ahogy leforráztuk a varjút, mindent belepett az ázott toll, hiába takarítottuk el, édesanyám munkából hazajövet azonnal felfedezte a műtét nyomait. A szívet, a tüdőt édesapám borotvaszeszébe, Pitralonba tettem, mert már akkor tudtam, hogy szeszben kell tárolni. A szervekből anatómiai múzeumot alakítottam ki. Bár a szüleim nem repestek az örömtől, soha nem tiltották.

Bekerült az orvosira, és sikeresen elvégezte.

Sikeresen elvégeztem, de csak harmadszori nekifutásra jutottam be. Az osztályunkból mindenkit felvettek, csak kettőnket nem, pedig kitűnő előmenetelűek voltunk. A kramárei Dérer Kórházban helyezkedtünk el. Az akkor indult számítógépes központban alkalmaztak bennünket. Egész helyiséget betöltő, nagy batár gépekkel dolgoztunk, én a sebészeten, ő az intenzíven. Őt a következő évben felvették, engem akkor sem. Turócszentmártonba jelentkeztem, ahol nemzetiségi kvóta határozta meg, mennyi magyar jelentkezőt kell felvenniük. Sokan voltunk magyarok, mindenkit nem vehettek fel. Harmadszor, ahogy itt ültem az Orvosi Kar épületében az írásbeli után, szóbelire várva, azon tépelődtem, ha nem sikerül, lesz-e erőm negyedszer is nekifutni. Elutasítottak. A fellebbezésre is nemleges választ kaptam. Elkeseredésemben elmentem a miniszterhez. Éppen ukrán delegáció járt nála. Jó fél nap ültem az ajtaja előtt. A titkárnő igyekezett megértetni velem, hogy ez így nem működik, de nem küldött el, még teával és valami harapnivalóval is megkínált. Amikor a küldöttség távozott, behívatott magához a miniszter. Elpanaszoltam, hogy már a Husák elnökhöz is folyamodtam segélykéréssel, mindenhova írtam, ahova lehetett.

Volt kitartása, de bátorsága is!

A miniszternél tett látogatásom utáni harmadik nap a sebészeten valaki egy kék színű kopertát nyomott a kezembe. Kézzel címezték Eliška Molnárovának. Értesítettek, hogy az induló szemeszterben megkezdhetem az orvosi tanulmányaimat, gyermekgyógyászatra szakosodva harmadik évfolyamtól. Onnantól kezdve nem voltak buktatók, nagyon jól tanultam. Három kettesem ha volt a hat év alatt. Tudományos diákköri kutatómunkában vettem részt országos fordulókban, nyertem is.

Gyermekgyógyászként végzett. És kezdődött a sikeres karrier?

Még nem. Három héttel a diploma átvétele után nagy veszteség ért. Meghalt az édesapám. Ötvenöt évesen. A gyászomat tetézte, hogy nem volt munkahelyem. Egyik évfolyamtársammal a kramárei kórház gyermekosztályára készültünk. Az állásinterjúról azzal jött ki, hogy a következő héten beáll. Nekem azt mondták, kérvényt kell beadnom, és majd döntenek. A Kramárétól a belvárosig végigzokogtam az utat a troliban. Később az urológián körvonalazódott egy hely. Tetszett volna, mert az orvostudományban az akciódús szakok és az akciódús gyógyítás érdekel. A professzor úr, aki a felvételimet intézte, a transzplantációs központban ígért helyet. Veséket szállítottam volna helikopterrel balesetes donoroktól. Nekem való, kellően adrenalinszint-emelő feladat, de anyukám rettentően megrémült, nagyon féltett a repüléstől. Megváltó lehetőségként szinte az ölembe pottyant a gyereksebészet. Álmomban sem reméltem volna ezt! Oda eszméletlenül nehéz volt a bejutás. Az első atesztációmat sebészetből szereztem, a másodikat klinikai onkológiából. Tizenhat évet húztam le gyermeksebészként, másfél évig pedig sebész onkológusként dolgoztam a gyermekonkológián. Tizenegy hónappal a lányom születése után Pozsony belvárosában megnyitották a Bezruč utcai gyermeksebészeti rendelőt. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki! Visszaálltam munkába. Operáltam a nagysebészeten, és klinikai napra jártam a gyermeksebészetre. Szakmailag a csúcson voltam, de ez a családi életemben sok lemondással járt. Krisztina lányunkat tizenegy hónapos korától a nagymama, az édesanyám nevelte, mellette gyönyörűen megtanult magyarul. Huszonkét éves, a bécsi Webster University hallgatója nemzetközi kapcsolatok és diplomácia szakon. Nem a szülők nyomdokaiba lépett. A férjem műépítész.

Mégis otthagyta a műtőasztalt a bonctermi gyakorlatokért.

Az élet hozta így. Tíz év után, amikor a rendelő már tip-top volt, a Bezruč utcán megszűnt a gyermeksebészet. Kandidátusi fokozattal és docensi címmel két hónapig hetente jártam a munkahivatalba. Nyomasztóan hatott, hogy a lakásom ablakából az egykori rendelőmbe láttam. Most is összeszorul a torkom, ha elképzelem, milyen volt, vidámmá, élhetővé téve különféle mesefigurákkal. Aztán jött a lehetőség az anatómia tanszéken. Az anatómia is sebészet, igaz, egy picit másfajta sebészet. Hetekig hiányzott, hogy itt nincs beteg, itt nem tudok gyógyítani. Ha összefutottam korábbi betegeimmel, úgy éreztem, a szívem hasad meg. Azóta eltelt tizenegy év. Önmagamra találtam itt, szeretem a munkámat. Azzal a tudattal végzem, ami minden anatómus mottója, hogy a halottak tanítják az élőket. A tetemeken szemléltetett oktatás az életért van. Mostantól azonban minden héten egy nap operálni is fogok, mert a gyógyítás azért hiányzik egy kicsit.

Miért tartotta fontosnak a Semmelweis-kiállítás támogatását?

Sokat járok a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre. Minden évben eltöltök egy hetet az anatómián. Szívélyesen, barátsággal fogadnak a budapesti kollégák, mintha közéjük tartoznék. Megválasztottak tiszteletbeli tagnak is. A másik ok, hogy a medikusoknak nőgyógyászatból ismerniük kell Semmelweis munkásságát, hiszen mindkét országot és az egész orvosi kamarát érinti. A harmadik szempont pedig, amiért támogattam a kiállítást, hogy nem vagyunk Németország vagy Svájc, hanem két szegény ország. Az egyszerű emberek között nem érzékelem, de diplomáciai szinten és a politikában folyamatosak a gyűlölködő megnyilvánulások. Azért mondtam igent Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet asszony meghívására a Hviezdoslav Városi Színházba, a Több mint szomszéd rendezvényre, mert hiszem, hogy ez a két kis ország diplomáciai szinten is együttműködhet. Egy ilyen kiállítás is hozzájárulhat ahhoz, hogy többek lehessünk szomszédoknál. Hasznos és szép volt ez a közös rendezvény azért is, mert nagyon sok magyar gyerek jár hozzánk. Klubjuk is van, a Selye János Klub. Elnöke, Gálffy Balázs keresett meg, hogy támogatnám-e a kiállítást.

A pozsonyi magyar medikusok elérik azt a szintet, mint a kiemelten jó szlovák hallgatók?

El. Az első két évben előfordulnak nyelvi problémák, mert bezavar a sok latin kifejezés. A magyar középiskolákból érkezők közül nagyon sokan jól beszélnek szlovákul. Vannak olyanok is, akiknek kitűnő a tárgyi tudásuk, de gyengébb a kifejezőkészségük. Ha észreveszem, hogy törik a szlovákot, hagyom, hogy magyarul fejezzék ki magukat. Soha nem mondom vizsgán, hogy gyermekem, ha nem tanulod meg tökéletesen szlovákul, nem fogod tudni elvégzed az orvosit. Megvan itt a jó magyar csapat évek óta. Közülük sokan nagy nevek lettek az orvosi szakmában. Magyar hallgatóink nagyon helyes gyerekek. Igyekvők. Kitartók. Kevesen adják fel. Talán egy kicsit nehezebb nekik az indulásnál, de a magam példájából állíthatom, hogy akinek nem egyengetik az útját, annak nem könnyű előrejutnia az életben. Meg kell tanulni átlépni a buktatókat, vagy meg kell tanulni járni rajtuk. Nem túlzó dicséret, amikor azt mondják otthon az édesanyámnak, hogy jó gyereked van, büszke lehetsz rá, hogy mindent a maga erejéből ért el.