Meghalt egy HIV-fertőzött csecsemő Oroszországban, mert az anyja nem hisz a vírusban

HIV
Moszkva |

Vizsgálatot indítottak hétfőn Oroszországban egy öthónapos, HIV-pozitív csecsemő halálának ügyében, akit az anyja nem engedett kezelni, mert meggyőződése, hogy az emberi immunhiány vírus (HIV) csupán "tévhit".
 

A szibériai Irkutszkban élő nőt, aki maga is több mint öt éve HIV-fertőzött és mindig elutasította a kezelést, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják, és akár két év börtönbüntetést is kaphat. A nyomozók elmondása szerint a kislány februárban halt meg a tüdőgyulladás egy olyan fajtájában, amely a legyengült immunrendszerű emberek tüdejét támadja meg.

"A csecsemő anyja HIV-pozitív volt és mind a maga, mind a lánya kezelését elutasította" - írták közleményükben a nyomozók.

A regionális AIDS-központ szerint a gyermeknél már kialakult az AIDS, mire kórházba szállították. "Az öthónapos kislány tüdeje szó szerint felrobbant belülről" - írta közleményében a központ, hozzátéve, hogy az anya mindvégig makacsul azt hajtogatta, hogy a HIV-vírus csupán tévhit.

A csecsemő halálát követően az anya, akinek két másik gyermeke is van, az orvosokat hibáztatta és azt állította, hogy lánya szokványos tüdőgyulladásba halt bele.

Az orosz kormány szerint jelenleg több mint 900 ezer orosz állampolgár HIV-fertőzött és óránként tízen fertőződnek meg.
 

A HIV-vírussal diagnosztizált emberek többségének napi vírusellenes (antiretrovirális) kezelésre van szüksége, ami segít kordában tartani a fertőzést és esélyt ad a páciensnek a hosszú és viszonylag egészséges életre. A kezelés elmaradása esetén a HIV elpusztíthatja az immunrendszert, ami a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS kialakulásához vezet.

A HIV-fertőzött oroszok kevesebb mint fele él az antiretrovirális kezelés lehetőségével, részben egy összeesküvés-elmélet miatt, amely szerint "az AIDS-et okozó vírust a Nyugat találta ki".

Az elmúlt hónapokban több olyan AIDS-beteg haláláról is beszámoltak Oroszországban, akik megtagadták, vagy akiktől megtagadták a kezelést. Köztük volt egy tízéves lány is, akinek a szülei nem engedélyezték kezelését.

A szibériai Omszkban működő AIDS-ellenes Központ már három pert is megnyert olyan HIV-pozitív anyák ellen, akik nem engedélyezték a gyermekeik kezelését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?