Akkor nézzük a járását

Robert Fico nyolc év kormányzás után akar segítséget nyújtani a leszakadó járásoknak, nesze semmi, fogd meg jól alapon, az egészet kizárólag kampánycélokra használva.

Robert Fico nyolc év kormányzás után akar segítséget nyújtani a leszakadó járásoknak, nesze semmi, fogd meg jól alapon, az egészet kizárólag kampánycélokra használva. És eddig mit csináltak e téren?

Semmit, de úgy látszik, most eljött a „cselekvés” ideje: a parlament előtt a legkevésbé fejlett járások támogatásáról szóló kormányjavaslat. Igen, az elmúlt évtizedből nyolc évig Fico-kormányok vezették az országot, és most, második ciklusa végén látja elérkezettnek az időt a Smer, hogy külön törvényt fogadjon el a leghátrányosabb helyzetű járásokról. Úgy, hogy ez része a hírhedt, második szociális csomagnak, amellyel legújabb kampányoló röplapján is dicsekszik. Nézzük, kinek segítenek és miből áll ez a segítség.

A legkevésbé fejlett járás a törvénytervezetben úgy lett definiálva, hogy ott a regisztrált munkanélküliek aránya tizenkét egymást követő negyedévben legalább kilencszer minimum 1,9-szer volt magasabb az adott időszak országos átlagánál. A törvény december közepén lépne hatályba és akkor figyelembe vennék 2015 harmadik negyedévét is, így teljesen biztosan még nem tudjuk, de nagyon úgy néz ki, hogy a kritériumoknak a 79-ből mindössze 4 járás (Rimaszombat, Nagyrőce, Késmárk, Rozsnyó) fog „megfelelni”. Azaz a bőven válságrégiónak nevezhető térségek lakosságának több mint fele lecsúszik a támogatásról, legtöbbször az egy-két százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi mutatók miatt. Szóval például a Nagykürtösi meg a Tőketerebesi járás túl fejlett… De nem kell sokat bánkódniuk.

Elég tovább olvasni a törvényt, amely szerint ötéves akciótervek lesznek a járások felzárkóztatására. Meg fejlesztési Tanácsok, amelyek ajánlásokat fogalmaznak meg, értékelik a tervek implementációját. Szóval, hivatalnokok, bürokrácia, papírmunka. Ha Fico minden terve valóra válik, már a harmadik kormánya sem lesz hatalmon, mikor először kiértékelik az ötéves terveket. Meg ugye, ahogy a klasszikus (Ján Ľupták) anno megjegyezte: a grafikonokból nem lakunk jól. Különösen nem az ő szűkebb pátriája, Fülek és környéke, amely simán beleférne a leghátrányosabb régiók kormányzati kategóriájába is, de a Losonci járás részeként átlagosan már túl fejlett(!).

Szóval a nagy segítségben az egyetlen konkrétum, hogy a négy darab hátrányos helyzetű járásban az államilag támogatható beruházások összeghatárát leviszik 200 ezer euróra. De ehhez nem kellett volna külön törvény, elég lett volna módosítani a beruházások támogatásáról szólót. Persze azt nem tudná Fico oly látványosan kipipálni a faliújságján, meg a Smer szórólapján se mutatna olyan jól. Szóval, ha nem tudsz mit kezdeni egy problémával (válságrégiók), akkor fogadj el egy új törvényt, és jó sok marketinggel csomagold be a nagy semmit.

A valódi cselekvéshez alapfeltételként el kellene kezdeni az adott régiókban a gyorsforgalmi utak (R2-es, R7-es) építését. Mert, ahol egyetlen kilométer ilyen út sincs, ott nem is álmodhatnak nagyobb beruházásokról. És ugye nyolc év alatt valahogy egyetlen kilométert sem sikerült megépíteni.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?