Felmentették a tavaly elhunyt kisfiú halála miatt vádolt nyitrai orvosokat

Nyitra
Nyitra |

Felmentette az ügyész azt a három doktornőt, akik ellen a kórházban tavaly januárban elhunyt kisfiú halála kapcsán kötelességmulasztás miatt emelt vádat a nyomozó. 

A két nővér ellen, akik nem találták az újraélesztő készüléket, továbbra is fennáll a vád. A kórház által kidolgoztatott szakértői vélemény szerint a személyzet nem felelős a gyerek haláláért.

A hároméves Sebastián 2017 januárjában cukorbetegség gyanújával került a nyitrai kórházba, ahol stabilizálták az állapotát, de másnapra rosszabbul lett. Az intenzív osztályra helyezték, ahol éjszaka az ágya mellett virrasztó édesanyja vette észre, hogy elkékült. A nővérek nem találták újraélesztő készüléket, és mire az orvos is előkerült, a gyerek már agyhalott volt. Hiába szállították a pozsonyi gyermekkórházba, ott már csak azt tudták megállapítani, hogy menthetetlen, és halálát az okozta, hogy nem kapott időben megfelelő segítséget. Ezt igazolta az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal is, amely a kórházban folytatott vizsgálatot követően 8500 eurós bírságot szabott ki a kórházra a személyzet mulasztásaiért.

A szülők ezt követően feljelentést tettek a rendőrségen, a nyomozó pedig február elején öt személy – három orvos és két nővér – ellen emelt vádat. Köztük volt az osztályvezető főorvos is, akit a megyei tisztiorvos javaslatára elbocsátottak a kórházból. A vád szerint valamennyien munkaköri kötelességmulasztást követtek el, amelynek a következménye egy gyerek halála lett – utóbbi súlyosbító körülménynek minősült. Az érintett orvosnők panaszt emeltek a vádemelés ellen, és a járási ügyész felmentette őket, valamint elrendelte, hogy a nyomozó folytassa le újra a vizsgálatot. Az érintett nővérek nem emeltek panaszt, ellenük az ügyészség megerősítette a vádat, de továbbra is a nyitrai kórházban dolgoznak, bár más osztályon.

Bár a kórház kifizette az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal által kiszabott 8500 eurós bírságot, a döntést megkérdőjelezte és saját szakértői véleményt dolgoztatott ki egy érsekújvári gyermekorvossal, Peter Medovarskýval. Ebben az áll, hogy Sebastián diagnózisát helyesen állították fel, megkapta a megfelelő ellátást, és állapotának megfelelően megfigyelés alatt tartották. A szakértő szerint a gyerek időben és megfelelő mértékben kapta az inzulinkezelést, de váratlan és előre nem látható keringési zavar következhetett be nála, „amelyet nem lehet a kórházi személyzet mulasztásával magyarázni”. Mindennek azonban ellentmond a szakértői jelentés zárómondata, miszerint „a halál megelőzhető lett volna a megfelelő és időben elvégzett orvosi beavatkozással”.
 

Kapcsolódó cikkünk

Tatiana Timková, a nyitrai kórház szóvivője szerint a kórház ma sem vonja kétségbe az egészségügyi hivatal megállapításait, de azzal érvel, hogy „a személyzet mulasztásai és a gyerek halála között nincs ok-okozati összefüggés”. Az elhunyt kisgyerek szülei határozottan azt állítják, hogy fiuk halálát a személyzet mulasztása okozta. Az ügyben a bíróság fog döntést hozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?