Alacsony részvétel várható a magyar vidéken

<p>Pozsony. Ma eldől, ki lesz a júniusban távozó Ivan Gašparovič utódja a Grassalkovich-palotában. A jobb mozgósítás fogja eldönteni Robert Fico és Andrej Kiska küzdelmét. És könnyen lehet, hogy a magyarok szavazókedve – amely várhatóan még alacsonyabb lesz, mint két hete volt.</p>

MÓZES SZABOLCS

Soha olyan kevesen nem szavaztak a közvetlen elnökválasztások történetében, mint két hete – a választópolgároknak csupán 43,4 százaléka adta le voksát. Most több lehet. A 2004-es választást leszámítva – ami amiatt volt emlékezetes, hogy sokan nem tudtak választani a továbbjutó Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič közül – a második forduló mindig több embert vonzott az urnákhoz.

Alighanem most sem lesz ez másként. „A részvételt mindig nagyon nehéz megjósolni – véli Pavel Haulík, az MVK közvélemény-kutató ügynökség vezetője. – Ám figyelembe véve a két forduló közti kampányt, 50 százalék körül mozoghat.” Hasonlóan vélekedik a Polis ügynökség vezetője is. „Az öt évvel ezelőtti második fordulós részvételhez közeli szavazókedvre számítok” – mondta Ján Baránek szociológus. 2009-ben az emberek 51,7 százaléka voksolt a második körben. Martin Slosiarik, a Focus ügynökség vezetője még optimistább: szerinte biztosan 50 százalék feletti lesz a részvétel, az elemző nem tartja kizártnak az 55–60 százalék közötti adatot sem.

Sok választói igazolvány

A növekvő szavazókedv egzakt jele a választói igazolványok nagyobb száma. Összességében számuk elenyészőnek mondható – csak az emberek 2–5 százaléka szokott lakhelyén kívül voksolni –, ám ha a két forduló között megnő a kiadott igazolványok száma, ez nagyobb részvételt jelez előre.

A tegnapi hírügynökségi jelentések alapján 50–60 százalékkal több választói igazolványt adtak ki a helyi önkormányzatok, mint az első forduló előtt – a két kör között ráadásul kevesebb idő is van ezek kiváltására. Egyébként 2009-cel összevetve is nőtt a kiadott igazolványok száma, ám ez inkább annak a jele lehet, hogy többen tudatosítják: így is le lehet adni voksukat.

Nem szavaz a magyar?

Míg országos szinten valószínűleg nőni fog a szavazókedv, addig a magyarlakta településeken ennek fordítottja valószínű. Pedig már az első körben sem tolakodtak a magyar szavazók az urnákhoz. A magyar többségű (50% feletti arány) településeken 35,5 százalékos volt a részvétel. Nyugat-Szlovákiában pl. a több mint 80 százalékban magyarok lakta településeken 37,4 százalékos volt a részvétel, míg ott, ahol a magyarok aránya kevesebb mint 20 százalék, az emberek 44,6 százaléka ment el voksolni.

Több tényező is az alacsonyabb magyar mozgósítást jelzi. Egyrészt nincs magyar jelölt a második fordulóban. Másrészt a magyar témák csak szőrmentén kerültek elő a két forduló közötti kampányban – mind a két jelölt nagyon óvatosan mozgott ezen a térfélen. A múltban a magyarkártya előhúzása is növelni szokta a szavazókedvet – nemcsak a szlovák nacionalista tábort, hanem a védekező pózba kényszerülő magyarokat is a szavazóurnákhoz vonzotta. Szoros eredmény esetén a magyar választók képezhetik a mérleg nyelvét.

Tegyék meg tétjeiket!

A fogadóirodáknál továbbra is Andrej Kiska számít a második forduló esélyesének, előnye viszonylag stabilnak mondható. Múlt hét elején a legnagyobb sportfogadó cégnél, a Nikénél 1,4-es szorzó volt Kiska győzelmére, Fico elnöksége 2,9-szeres pénzt ért. Tegnap délután Kiska szorzója változatlan volt, Ficóé 2,7-re csökkent. A többi, kisebb fogadóirodánál is hasonlóak az arányok: Kiska oddssza az 1,4–1,55 közötti sávban mozog, Ficóé a 2,4–2,7 közöttiben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?