Elbukott a vasúti kétnyelvűség

<p>Pozsony. A Smer nem támogatta a vasúti kétnyelvűséget – a Híd tervezete már az első olvasatban elbukott. Bugárék szerint a döntés érinti a tavaly beígért kisebbségi status quót is. „Megtorlásként” A. Nagy Lászlót talán nyugdíjazzák. Az MKP szerint nem történt tragédia.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

128 képviselőből csak 51 támogatta a tegnapi szavazáson a vasúti kétnyelvűségről szóló hidas tervezetet (két jogszabály összevont módosítását). Így a kérdés – egyelőre – lekerül a parlament napirendjéről.

Az ellenzék szinte egyöntetűen támogatta a javaslatot – majdnem az összes jelen lévő képviselője igennel szavazott –, ám ez messze nem volt elég a sikerhez. Az utóbbi hetek kérdése az volt, a Smer beáll-e a tervezet mögé. Ez az elejétől több mint kétséges volt, a több fordulós tárgyalások ellenére sem sikerült meggyőzni a kormánytöbbséget.

A Híd szerint ezzel sérült a kisebbségi status quo, melyet tavaly a kormányalakításkor Robert Fico miniszterelnök ígért meg. A Híd szerint ugyanis a módosítással egy meglévő kisebbségi jog gyakorlása elől hárították volna el a jogtechnikai akadályokat, melyekbe kapaszkodva a vasúttársaság nem hajlandó kihelyezni a magyar feliratokat. Bugárék szerint ezért – ha Fico valóban tartani akarná a status quót – meg kellett volna szavaznia a Smernek a tervezetet.

A kialakult helyzet miatt mára rendkívüli elnökségi ülést hívott össze a Híd. Ezen döntik el, hogyan reagáljanak a kialakult helyzetre. Bugár Béla nem zárta ki, hogy visszahívhatnák A. Nagy László kisebbségi kormánybiztost. A pártelnök már korábban is többször jelezte: ha ezt az ügyet nem sikerül előremozdítani, akkor kérdésessé válik, hogy mi értelme van a kisebbségi biztosi posztnak.

Az MKP szerint a Híd túlreagálja a helyzetet. „Emiatt nem kell búslakodni, mivel a törvénytervezet úgyis rossz volt” – mondta lapunknak Berényi József. Az MKP elnöke úgy véli, a szavazás megmutatta, hogy „a Híd érdekérvényesítő ereje egyenlő a nullával”.

A vasúti kétnyelvűséget elvileg két törvény engedélyezi: a kisebbségi nyelvhasználati és a vasútról szóló jogszabály. Az előbbit jogtechnikai okok miatt nem lehet érvényesíteni, az utóbbi alapján kért kétnyelvűsítést pedig a vasúttársaság utasította el az utóbbi hónapokban. Az ok: mivel a magyar tábla kihelyezése nem kötelessége, csak egy lehetőség, ezért nem engedélyezte. (MSz, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?