Bayern München–FC Barcelona 7:0

<p>Nemcsak Münchenben, hanem Barcelonában is rommá verte a Bayern München a Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.</p>

KISS TIBOR NOÉ

Egy héttel ezelőtt még félve pedzegettük (mivel nem hiszünk a nagy szavakban), hogy a Barcelona korszakának vége, s a nemzetközi futballban a Bayern korszaka következik. Most már kimondhatjuk, a két csapat BL-párharca több volt egy elődöntőnél, korszakos ütközetnek bizonyult: a bajorok a hazai 4:0 után idegenben 3:0- ra verték a Barcelonát.

A Barcelonának szemernyi esélye sem volt a visszavágón a négygólos hátrány ledolgozására. De még a győzelemre sem. Ezúttal is a Bayern München játszotta a jobb, gyorsabb, pontosabb (stb.) focit. A müncheniek egy félidőnyi előnyt adtak a katalán csapatnak, aztán beindultak. Előbb Robben idézte a múltat: a tizenhatos sarkáról befelé húzott, majd egy csel után ballal a hosszú sarokba csavart. Piqué öngólja és Müller szokásos találata már csak a kegyelemdöfés volt, a Bayern összesítésben 7:0-ra győzött, s minden jel arra mutat, hogy ezzel le is zárta a Barcelona nagy korszakát.

A katalánok védekező játékosai közül hiányzott Puyol, Abidal, Mascherano és Busquets, kezdte a magyarázkodást az öngólos Piqué, de ezt ő sem gondolhatta komolyan. A mérkőzés hangulatát mi sem jellemzi jobban, minthogy a barcelonai szurkolók kifütyülték kedvenceiket, az indolens Iniestát és Xavit pedig a második félidőben Tito Vilanova lecserélte. A legjobban talán Lionel Messi hiányzott a Barcából, az edzője által egészségesnek nyilvánított argentin aranylabdás az egész mérkőzés során a kispadon ücsörgött. „Lionel Messi nélkül nem ugyanaz a csapat” – folytatta tovább az értékelést Piqué, s ezzel fején találta a szöget. Messi 2008 nyara óta 269 gólt szerzett a Barcelonában, azaz az utóbbi öt idényben átlagosan 54-et. És akkor a gólpasszairól még nem is beszéltünk.

A Barcelona kiütése más fénybe helyezi a Bayern által korábban legyőzött csapatok teljesítményét. Arsene Wenger büszke lehet a fiaira: a nyolcaddöntőben az Arsenal csak idegenben lőtt gólok miatt esett ki a Bayernnel szemben, Münchenben 2:0-ra legyőzve a bajor gárdát. A Juventus mindkétszer 2:0-ra kapott ki a Barcától – s ez néhány héttel ezelőtt még megalázó vereségnek tűnt az olaszok szempontjából. Most már tudjuk: nem volt az. A Juve játékosai nemcsak magukat próbálták védeni, amikor a torinói mérkőzés után egyöntetűen kijelentették, hogy idén a Bayern nyeri a Bajnokok Ligája trófeáját. S akkor mit mondjanak a fehéroroszok? Emlékszik még valaki arra a csoportköri mérkőzésre, amelyen a BATE Boriszov hazai pályán 3:1-re legyőzte a Bayern Münchent?

A találkozóról a számok nyelvén. Természetesen a 0:7 volt a Barcelona fennállásának legnagyobb különbségű veresége a nemzetközi kupaporond kieséses szakaszában. Mint ahogy a BEK/BL-elődöntők során sem volt még soha ekkora különbség két csapat között. A Barcelona 1987 óta először búcsúzott kettős vereséggel valamelyik nemzetközi kupasorozattól, akkor a Dundee United bizonyult mindkétszer jobbnak a spanyoloknál. S hogy egy kicsit a Bayernnel is foglalkozzunk: a bajorok továbbjutása révén negyedikként Németország is elérte azt a bravúrt, hogy két reprezentánsa szerepeljen a BL-fináléban. 2000-ben a Real Madrid a Valenciával, 2003-ban a Milan a Juventusszal, 2008-ban pedig a Manchester United a Chelsea-vel játszott.

Most jöhet a színnémet döntő: Dortmund–Bayern. A bajorok számítanak csúcsfavoritnak, de azért ne feledjük, hogy a Dortmund egyszer már bombameglepetést okozott a BL-fináléban. A Borussia egyetlen BL-döntős szereplése előtt esélytelennek tűnt a Zidane és Del Piero fémjelezte Juventusszal szemben, majd 3:1-re győzött az olaszok ellen (Münchenben!). A Bayern legyőzése hasonló fegyvertény lenne a Borussiától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?