A kert: erő, egészség, derű

CSANDA GÁBOR

Az embernek kedve támad felcsapni brit tudósnak. Emellett tán még a kertre is jutna elegendő ideje. („Kiküldött brit tudósunk jelenti Köbölkútról, hogy az öntözött paprika jobban terem, mint a nem öntözött.”)

Tegyük hozzá, az ilyen örvendetes és derűlátásra okot adó tudományos megállapítások alighanem a hobbikertészekre vonatkoznak, nem azokra, akik éjjel pikíroznak, nappal a fóliát bújják, s a kettő közt legföljebb kezet (meg lábat) mosni van alkalmuk. S aligha hoszszabb életű az a szenvedélyes kertész, akiről Karel Čapek ír, aki ugyanis – épp mert annyira szenvedélyes – a lehető legkisebb, szinte tenyérnyi kertben is úgy el tud fáradni reggeltől estig, mint a kutya. Brit tudósok (vagy az Utahi Egyetem kutatói) előbb-utóbb arra a megállapításra fognak jutni, hogy a kertész is akkor (és attól) egészséges, mint a többi ember: ha ez az életformája. Kertésznek lenni – nem elhatározás vagy föladat kérdése, legkevésbé munka (a kín, a gürcölés értelmében), kertésznek lenni életforma. Amikor a kertben érzi magát legjobban az ember, ez a lételeme, s ha épp nincs kertben vagy nincs kertje, egyre-másra eszébe jut s erre gondol. Könnyen belátható, határesetben saját kertre sincs szüksége, miként az is, ha történetesen van neki, nem feltétlen csak dolgozik benne. Vagy, pontosabban: nem a kerten, magán dolgozik a kertben. Próbál valamit ellesni belőle, vagy legalább elmerülni benne. A legtöbb kertépítő tanács és háztáji-szakirodalom hajlamos megfeledkezni arról, hogy a kertnek lelke van, eleve adott természete és műveltsége (sok jó öröklött és szerzett tulajdonsága), nemkülönben arról, hogy a kertész, bizony, nemritkán épp ezeknek van híján. Nagy kár, hogy brit tudósoknak még nem sikerült kikutatniuk, miként szólíthatná meg a kert (a föld) az embert úgy, hogy az meg is értse szavát. (Tippek: Tavaszi teendők a kertésszel. Online rovat, segélyvonallal; A kertész legismertebb kártevői. Lexikon, Reader’s Digest-fordítás; Az előzékeny kertész – gyorsan és egyszerűen. Leporelló.)

Ültessünk tehát, de azért üljünk is le. Járkáljunk, kora délelőtt vagy estefelé. Ha nincs kertünk, látogassuk meg kertész ismerősünket. Úgymond segítsünk neki – azért úgymond (mondjuk neki azt, hogy segíteni jöttünk), mert valójában magunkon segítünk. Kukkantsunk ki a balkonra. A parkba. Az erdőbe.

Vigyük magunkkal a gyereket, az unokát. Fogjuk meg a földet, szűrjük át az ujjainkon, kapirgáljunk a homokban közösen. Nézelődjünk, hallgatózzunk, találgassunk („Hogy csinál a pinty?” „Hogy csinál a szarvasbogár?”), szagoljuk meg a civirágot (ez a hapcivirág kicsinye). Derüljünk.