Erőt kapott a továbbiakhoz

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A drámai, humoros és groteszk szerepekben egyaránt maradandó élményt nyújtó színésznő, aki diplomája átvétele, vagyis 1979 óta a Vígszínház tagja, Rómában kapta a hírt, hogy magas fokú művészi tevékenysége elismeréséért ismét díjazni fogják.

„Mivel tavaly nyáron diagnosztizált betegségem miatt komoly kezelésekre járok, hogy elegendő erőm legyen a következőhöz, Sándor, az én párom megajándékozott egy római úttal. Olcsó repülőjegyre és jó szálláshelyre bukkant a neten, és azt mondta, próbáljunk egy kicsit nem gondolni a betegségemre, és utazzunk el egy hosszú hétvégére. Két kezelés között nem árt a kikapcsolódás. Épp villamoson ültünk Rómában, amikor sms-t kaptam, hogy hívjam fel a miniszterelnöki hivatalt a Kossuth-díjam ügyében. Addig csak ültünk, beszélgettünk, nézelődtünk Sándorral. Egyikünk sem szeret metrózni, mert a föld alatt semmit sem látunk, jobb a villamos, főleg, ha átszeli a várost. Sándorom folyamatosan azon töprengett, hol fogunk majd leszállni, nézte a térképet, hogy merre járunk, én meg kértem őt, hogy hagyja már, van itt egy fontosabb kérdés, hiszen telefonálnom kell. A vége az lett, hogy amíg a miniszterelnöki hivatallal beszéltem, és főleg, míg felocsúdtunk a meglepetésből, az örömből, a villamos el is vitt bennünket a végállomásra. Visszafelé aztán leszálltunk a Colosseumnál, beültünk egy étterembe, én egy kicsit akkor már kisírtam magam, és ittam egy pohár fehér bort, Sándor pedig egy kapucsínót.”

Audrey Hepburn filmjét, a Római vakációt említem Pap Verának, hiszen ez a négy nap, amelyet az örök városban tölthetett páratlan vakációként és dupla élményként marad meg az emlékezetében.

„Nagyon szeretem azt a filmet, és mint Audrey Hepburn Gregory Peckkel, mi is igyekeztünk a lehető legtöbbet látni a városból. A Sixtus-kápolna sajnos be volt zárva, már készültek a pápaválasztásra, de a Bazilikába szerencsére bejutottunk, s bár fújt a szél, esett az eső, eleget kóvályogtunk a városban. Még a Lidóra is kimentünk, ott is sétáltunk egy picit.”

Nem ez volt az első római útja a friss Kossuth-díjasnak. A Gábor Pállal forgatott Angi Veráért 1981-ben David di Donatello-díjat kapott, amelyet személyesen vehetett át. Méghozzá Catherine Deneuve mellett állva, aki Az utolsó metróban nyújtott alakításáért részesült ugyanebben az elismerésben.

„Egy művészi pályán különböző megállók vannak – vélekedik Pap Vera. – A kitüntetések is ilyenek. Három és fél évtizede vagyok a pályán, azóta minden este, amikor színpadon vagyok, megtapsolnak a nézők. Ez azért fontos, hogy az ember tovább tudja csinálni a hétköznapokat, és visszajelzést kap a munkájáról. De jólesik az is, ha időről időre díjazzák. Az Angi Veráért például Chicagóban is a legjobb női alakítás díját kaptam.”

A parlamenti ünnepségre, a Kossuth-díj átvételére, ahogy ő mondja, úgy kellett összevakarnia magát.

„Hazajöttünk Rómából, kedden várt a nagy kezelés, szerdán pedig még vért is kellett kapnom, mert annyira rossz volt a vérképem. Péntekre, a kitüntetés napjára pedig ki kellett néznem valahogy. Nem akartam, hogy betegnek lássanak, lelkileg pedig fel is voltam dobva. Ha nagy öröm éri az embert, az az arcán is látható. Nagyon boldog voltam, felemelő érzés volt ott ülni a Parlamentben. Mivel ülésrend volt, s én Rudolf Péter mellé kerültem, egész végig fogtuk egymás kezét.”

Hogy miképpen ünnepeltek ők ketten, Pap Vera és a párja?

„Még sehogy – mondja kacagva. – Elég hektikus volt a múlt hét. Az anyósom főzött ünnepi ebédet. A kezelés után nekem pihennem is kellett. A Vígszínház legújabb darabjából, az Átutazókból kimaradtam. Most csak a Mikvében játszom, Michal Dočekal rendezésében a Pesti Színházban. Holnap is kezelésre megyek. Várom a végét ennek az egésznek. Az lenne még nagyon jó hír az életemben, hogy meggyógyultam. A Kossuth-díj mindenesetre erőt és lendületet adott ahhoz, hogy tovább csináljam.”