Majd máskor

MÓZES SZABOLCS

Mosolydiplomácia. Közhely, de mint a közhelyek nagy része, találó. A szlovák és magyar külügyi kapcsolatokra ez a legjellemzőbb kifejezés. Megoldatlan problémával tele a padlás, lassan ott rohad mind – a fejünk felett –, megoldás pedig nincs.

Állítólag csak egyelőre nincs. Ahogy Martonyi János fogalmazott: ne tévesszen meg senkit, hogy nem beszélnek a kényes ügyekről. Ezeket állítólag jobb négyszemközt megvitatni. Ez így akkor lehet igaz – persze nem mindenre, hiszen olykor a nagy kibeszélések segítenek, nem a zárt ajtók mögötti simítgatások –, ha a felek megoldást is találnak a felmerülő problémákra. Ez utóbbit viszont nem nagyon látni.

Persze igazságtalanok lennénk, ha ezt a mostani szlovák vagy magyar kormány nyakába varrnánk. Eredmény igazából az elmúlt években sem volt, csak mosoly. 2010 előtt pedig még azzal is csínján bántak. Az utóbbi közel egy évre mindenki odamondogatós szlovák–magyar meccseket várt, diplomáciai csörték helyett viszont „dúl a szerelem” a két ország kormányfője és kabinetje között. Olyannyira, hogy nyár elején még közös – igaz, csak redukált – kormányülésre is futja idejükből.

Rendszeresen visszatérő gondolat, hogy nem is baj, ha nem beszélnek a problémákról, mivel ezeket úgyis szinte lehetetlen megoldani. Így legalább semmi sem veszi el az energiát a „közös projektek” megbeszélése, nyélbe ütése elől. Ám ne feledjük: sokáig nem lehet a szőnyeg alá söpörni a gondokat, másrészt az említett nagy „közös projektek” gyakran harmadrangú ügyeket jelentenek. És megvalósulásukat nemritkán az alsóbb szintű szervek hozzáállása gátolja – lásd az Ipoly-hidak szomorú történetét.

Az, ha nem beszélnek a szlovák–magyar párbeszédet nehezítő problémákról – s nem próbálnak megoldást találni rájuk –, csak nekünk, az itteni magyarságnak rossz. A vitás ügyek jó része ugyanis mirólunk szól, velünk kapcsolatos.