Elvitte a cápa

<p>„Remélem, meg lehet őket menteni valahogy” – kommentálta Ang Lee, a Pi élete című film rendezője azt a hírt, mely szerint tönkrement az „Oscar-díjas digitális tigrist” megalkotó cég.</p>

JUHÁSZ KATALIN

A Rhythm & Hues egy volt a Hollywoodban tevékenykedő számos úgynevezett VFX-stúdió közül. A látványeffektekre szakosodott cégek között komoly konkurenciaharc dúl, és általában azok járnak jól, akik díjnyertes filmek látványvilágát tervezik meg. A hosszú munkafolyamat során befektetett pénz régebben busásan megtérült, de sokszor díj sem kellett ehhez, elég volt a komolyabb nézettség.

A Pí élete című film eddig nagyjából 600 millió dollár hasznot hozott, ám a Rhythm & Hues 250 magasan képzett alkalmazottat volt kénytelen utcára tenni, végkielégítés nélkül. Egyébként nem az övék az egyetlen ilyen eset, A leleményes Hugo tavaly szintén Oscart nyert VFX-stúdiójának angliai részlege múlt pénteken ment csődbe.

A vasárnapi Oscar-gálának otthont adó színház előtt nagyjából ötszázan demonstráltak, hogy felhívják a figyelmet a VFX-szakma mostoha helyzetére és arra, hogy a látványeffektusok ma már a hollywoodi filmek szerves részei, a bevételekből mégis kevés jut a vizuális szakembereknek.

A Pi élete tigrisének, „repülő halainak” és háborgó tengerének stábja tehát vasárnap felvonult a színpadra, hogy átvegye a szobrocskát, majd egyikük, Bill Westenhofer a köszönetnyilvánítást követően szerette volna felhívni a figyelmet az odakint tüntekőkre, illetve az alulértékelt szakmára. A szervezők azonban időben kapcsoltak, és A cápa filmzenéjével villámgyorsan lekeverték őt, a stábot pedig leterelték a színpadról. A szakfórumok azonnal felbolydultak, a többség igencsak dühösen reagált az interneten. Az amerikai sajtó tegnap már sztrájkhangulatról cikkezett, és mivel csak az Egyesült Államokban 40,3 millióan nézték az idei Oscar-gálát, a közvélemény is tudomást szerzett a VFX-ipar állapotáról, és a szakemberek mellé állt. Egyesek szerint Westenhofer zenébe fojtott magánakciója több figyelmet kapott így, mintha végigmondhatta volna beszédét.

Az Amerikai Filmakadémia tehát egy, már nem létező cégnek adott Oscart. A Rhythm & Hues közvetlenül azután ment csődbe, hogy átvették a BAFTA- díjat (a brit filmakadémia elismerését) a Pi életéért. Ők álltak egyébként A gyűrűk ura trilógia, a Mr. Popper pingvinjei, Az arany iránytű, a Babe és számos más kasszasiker mögött is.

A vasárnapi tüntetés részeként egy repülőgép is megjelent Hollywood egén, és a következő transzparenst húzta el a Dolby Színház fölött: „Box Office + Bankrupt = Visual Effects vfxunion.com” azaz: kasszasiker + csőd = látványeffektek, illetve a szakmai szövetségének honlapja. Ezen a honlapon egyebek mellett az is olvasható, hogy a látványeffektezés nem pusztán technikai feladat, hanem valódi művészet, a producerek viszont ugyanolyan segédmunkásoknak tartják ezeket a szakembereket, mint a díszletezőket. Ang Leeről viszont csak jókat írnak a honlapon, a rendező szerintük végig tisztában volt azzal, hogy velük együtt csinál művészetet, és hogy nélkülük nem születhetett volna meg a Pi élete. „Ahhoz, hogy valami élőnek és valódinak tűnjön a vásznon, rengeteg munka szükséges. És rengeteg pénz”– jegyzik meg a készítők.

A VFX-stúdiók egy-egy megrendelést követően általában hónapokon át kísérleteznek, különböző megoldásokat próbálgatnak. Ezeket a költségeket lehetetlen előre tervezni, ezért gyakran megtörténik, hogy a forgatás közepére kifogynak a pénzből. Ilyenkor az a bevett szokás, hogy a cég saját költségen dolgozik tovább, és a film bevételéből kompenzálják őket. A szerződésekben viszont ezt a cikkelyt olyan nyakatekerten fogalmazzák meg a filmstúdiók, hogy ügyvéd legyen a talpán, aki képes pert nyerni ellenük.

Valószínűleg ilyen ügyeskedés áldozata lett a Rhythm & Hues. Bukásuk figyelmeztető jel lehet Hollywood számára. Ha ugyanis a forgatókönyvírók tavalyi megmozdulásához hasonlóan ők is sztrájkba lépnek, több készülő megaprodukció kerül veszélybe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?