„Elfogyott az erőm”

MTI-HÍRVatikánváros. A pápa tegnap adta utolsó előtti audienciáját. A résztvevő mintegy nyolcezer ember hatalmas tapssal köszöntötte az egyházfőt. A szerdai szokásos általános kihallgatás után már csak egy audienciája lesz.XVI.

MTI-HÍR

Vatikánváros. A pápa tegnap adta utolsó előtti audienciáját. A résztvevő mintegy nyolcezer ember hatalmas tapssal köszöntötte az egyházfőt. A szerdai szokásos általános kihallgatás után már csak egy audienciája lesz.

XVI. Benedek a tegnap délelőtti kihallgatáson ismételten leszögezte: saját szabad elhatározásából, a katolikus egyház érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését. Kifejtette: előtte hosszas lelkiismeret-vizsgálatot tartott Isten előtt. Hozzáfűzte: tudatában van lépése súlyosságának, de be kellett látnia, hogy már nincs elegendő ereje a Szent Péter utódjára háruló feladatok ellátáshoz.

XVI. Benedek a nagyböjt kezdete előtt két nappal közölte elhatározását, és a lemondása dátumaként megjelölt február 28-áig, éppen a nagyböjt miatt, minimális lesz a pápa nyilvános szereplése. Visszafogottan és csendben akart távozni. Ezt azonban a hívők nem fogják engedni – vélik az elemzők. A második, egyben utolsó audienciát február 27-én a Szent Péter téren adja, ahol a lapok szerint „rendkívüli lesz a részvétel és rendkívüli résztvevők is lesznek”. Kevés a pápával való találkozás lehetősége, ezért a Vatikán a hívők ostromát várja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?