Kétarcú szlovák csapat

<p>Bruges. Két debütáló, egy sérült, 2:1-es vereség – így fest a belgák elleni felkészülési meccs mérlege a szlovák labdarúgó-válogatott számára.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A házigazda „vörös ördögök” uralták a meccs első félidejét, a szlovákok örülhettek neki, hogy csak egygólos hátrányban voltak 45 percet követően (Eden Hazard volt eredményes büntetőből a 10. percben). A második játékrészben már bátrabb játékot mutattak be, és a debütáló Richard Lásik 10 perccel beállása után kiegyenlített egy 18 méterről leadott szép lövéssel – hogy aztán Dries Mertens egy újabb egyéni hiba után beállítsa a 2:1-es végeredményt a ráadás perceiben.

„Megint kétarcú volt a csapatunk. Az első 45 percben nagyon rosszul játszottunk. Mindenhova későn értünk oda, megismételtük a novemberi, csehek ellen gyenge teljesítményt – mondta Stanislav Griga, a szlovák válogatott egyik szövetségi kapitánya. – A második félidőben elkezdtünk futni, hirtelen mi is tudtunk gólhelyzeteket kialakítani. Sajnos a végén óriásit hibáztunk, tulajdonképpen mi lőttünk gólt saját magunknak.”

A Bresciában légióskodó Richard Lásik mellett a nürnbergi Róbert Mak is most szerepelt először a felnőttválogatottban. „Lásik gólt lőtt, ennél jobb debütálást nem is lehet elképzelni. És úgy gondolom, Mak is életet vitt a pályára, jól mozgott, benne volt a játékában a meglepetés” – értékelt Griga.

Rossz hír viszont, hogy a nemzeti csapatba másfél év után visszatérő Róbert Vitteknek csak 15 perc jutott, majd combsérülés miatt le kellett cserélni. „Azt még nem lehet tudni, hogy csak meghúzódott-e a lába, vagy komolyabb-e a sérülése” – tette hozzá Griga. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?