Sérülten is csúcsformában

<p>Dunaszerdahely/Aarhus. Az előző időszakkal ellentétben már az új esztendő első napjaiban nemzetközi viadalon vett részt, és csúcsformában versenyzett Bögi Sándor, a hatnapos ultramaratonfutás korosztályos világrekordere.</p>

ÁGH ISTVÁN

A hatvankét esztendős dunaszerdahelyi vasember négy korosztályos szlovák csúcsot produkált az Aarhus 1900 24 hours Indoor Run nevű 24 órás futás harmadik felvonásán.

„Tudatosan választunk pártfogoltunknak olyan megmérettetéseket, zömmel rövidebb távokon, melyeken kamatoztathatja képességeit, csúcsokat ostromolhat, s dönthet meg. Így volt ez a dániai versenyen is, ahol a szervezők négy kategóriában, hat-, tizenkét és huszonnégy órás futásban, valamint 100 kilométeren hirdettek győztest. A futók az aarhusi sportcsarnok folyosóján, egy 251 méteres körpályán rótták a kilométereket. A Spartathlon tapasztalataiból okulva Sándort ismét elkísértük, s Hideghéty Tiborral mindenben a segítségére voltunk, hogy teljesítse a kitűzött célokat” – nyilatkozta a háromszoros spártai hős egyik főtámogatója, Mészáros József.

„Az októberi Spartathlon után nem sokat pihentem. Már az ősz végén elkezdtem a felkészülést, hogy az új év elején sikerrel vehessem az előttem tornyosuló akadályokat. Sajnos, Aarhusba sérülten utaztam, ideggyulladás gyötört. Ennek ellenére vállaltam a megmérettetést. A múltban még magányos farkasként jártam a versenyekre, de Görögország után Dániában is voltak segítőim, a kiváló csapatmunka volt a siker záloga. Nekem csak futnom kellett, támogatóim pedig a szervizt biztosították” – emelte ki a két csallóközi segítőtárs szerepét Bögi Sándor, aki a rangos viadal első szlovákiai futójaként került a viadal krónikájába.

„Buzdítottuk, olykor néhány kört mellette futottunk, táplálékkal, tápszerekkel, vitaminokkal vártuk csapatunk frissítőasztalánál, esetenként pedig megmasszíroztuk. S közben a riválisok segítőtársaival is konzultáltunk, tapasztalatokat gyűjtöttünk. Megjegyzem, még nagyon az elején tartunk, van mit tanulnunk” – ecsetelte a segítőtársak szerteágazó feladatait Hideghéty Tibor, a csallóközi ultramaratonista másik főtámogatója.

Kezdetben nyolcvanhárman rótták a köröket, a huszonnégy órás futás viszontagságait azonban csak hatvanhárman vállalták. Bögi Sándor előbb a 6 órás (49,991 km), majd a 12 órás futásban (89,933 km) javította meg a korosztályos szlovák rekordot, s a 24 órás futás céljában produkált eredménye (141,068 km) is új szlovák csúcsként került a krónikába. A 60 éven felüliek mezőnyében mindhárom távon elsőséget szerzett. Mivel a szervezők a 100 kilométernél elért időt is mérték, ezért a 14:34:18 órás teljesítménye is korosztályos nemzeti csúcsként szerepel a jegyzőkönyvben. Ezzel Bögi Sándor immár tizenháromszoros szlovák csúcstartó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?