Kígyók és ördögringyók

Kit ne ragadna meg elsőre arzénos Johannácska, a tojást tojó szolga, a majomkísértet, az erénycsősz szellem, a kígyónő vagy a két ördögringyó története? Megszállott apácák, álhalottak, boszorkányfeleségek, szellemek és kísértetek – nagyjából ők a főhősei Magyar László András legújabb könyvének, mely alcíme szerint 16–17. századi, nőkről szóló történetek tárháza. Az orvostudomány, a történettudomány, vagy olyan véresen komoly diszciplína, mint a démonológia területéhez tartozó anekdotagyűjtemények, esettanulmányok vagy példatárak német, olasz, francia, spanyol és németalföldi szerzők munkái, melyek zömmel latinul íródtak. A nagyközönség, de még az adott korszakkal foglalkozók előtt is sokszor ismeretlennek ható szerzők szövegeinek tengereiből kihalászott igazgyöngyök nem fénylenek egyformán. Maga a fordító-összeállító is elismeri, hogy ami a szövegek irodalmi értékét illeti, az igencsak változó. Akad itt mesteri tollú, szellemes író, de akad néhány bosszantóan lapos stílusú sztoriéhes jegyzetelő is, aki nem kíván és nem is tud túllépni a szenzációhajhászat igényén. És épp ez a furcsa pulzálás okozza, hogy időnként az olvasó művészi élményre vágyik, s nem is érti, hogy miként lehetséges stilárisan ennyire parlagon hagyni egy remek történetet. Magyar László András, a fordító láthatólag mindent elkövet e hiányérzet kiküszöbölésére: ritkán olvasni ennyire fantáziadúsan, nyelvi sterilitás nélkül, nagy invencióval fordított latin szöveget.

Noha az előszó szerint a nő társadalmi helyzetéről is képet kapunk, ezt nem hangoztatnám túlságosan: ezek a nők zömmel nem átlagos teremtések, sokkal inkább kiszolgáltatottak a férfifantázia démonjainak vagy gyilkosok, csalók, boszorkányok, iszonyodnak a férjüktől, esetleg máshol keresnek vigaszt. A varázslás és a gyógyítás, a ráolvasás és a megigézés rendkívül közel kerülnek egymáshoz, ahogy história és fabula is: a történeteket hiteles, megtörtént eseményekként dokumentáló szerzők világának közös eleme mégiscsak a burjánzó férfifantázia, mely végtelenül olvasmányossá, szinte letehetetlenné teszi a könyvet. A kérdés csak az, hogy a különös sztorikkal való szórakoztató szembesülés után, ha már túlestünk a poénokon és meglepetéseken, lesz-e kedvünk újra kézbe venni a könyvet csak úgy, magáért a stílus, az irodalom kedvéért.

(Magyar László András: A kapzsi hóhérné, Budapest, Gondolat, 2012.)

Értékelés: lllllllmmm