Kusturica, a városépítő

MTI-HÍRVisegrad. Már látogatható az Emir Kusturica filmrendező megálmodta Andricgrad főutcája. A városka avatója 2014 nyarán lesz.

MTI-HÍR

Visegrad. Már látogatható az Emir Kusturica filmrendező megálmodta Andricgrad főutcája. A városka avatója 2014 nyarán lesz. Az észak-boszniai Visegradon, Ivo Andric Nobel-díjas Híd a Drinán című regényének színhelyén két éve kezdődött az építkezés, amelynek kezdeményezője a világhírű boszniai szerb filmrendező. Kusturica a főutca avatásakor elmondta, hogy a városkával memcsak emlékművet állítanak az írónak, hanem egy új, izgalmas turisztikai célpontot is létrehoznak.

Már működik a bank, a posta, a polgármesteri hivatal, van pékség, söröző, ékszerész, könyvesbolt és gyógyszertár is. Épül a könyvtár, amely Andric nevét viseli majd, csakúgy, mint az irodalmi intézet és a szépművészeti akadémia. Az ország legkorszerűbb filmszínháza is itt épül, valamint egy kőszínház, ahol Kusturica jövőre színpadra állítja a Híd a Drinán történetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?