Angyaltrombita és NIVEA-s doboz

VERES ISTVÁN

Azok a legjobb könyvek, amelyeket ismerősünknél találunk. Ez meg honnan van? Úgy kaptam köcsön. ... és elhozzuk, olvasás közben pedig megállapítjuk, milyen jó dolog is az ismerős, meg hogy az ismerősöknek is még lehet egy csomó további ismerősük, akiktől könyvet kaphatnak kölcsön. A megállapítás fokozotan érvényes Petrik Adrien A másik kert című könyvére. Az ötezer forintot (ennyibe kerül) a boltban sajnáljuk érte, így akár éveket is várhatunk, amíg a 2009-ben, a Sanoma Kiadónál megjelent alkotás a kezünkbe kerül. Később aztán belátjuk, hogy kénytelenek vagyunk elköszönni az ötezrestől, ugyanis rájövünk, hogy egyszerűen kell nekünk ez a könyv.

Hasonlóan járt egyébként maga Petrik Adrien is: miután a Budapest melletti Törökbálintra költöztek és felépítették a házukat (erről szól első kötete, az Asszony és háza, amely 2008-ban jelent meg), rájöttek, hogy a szomszédos telek is kell nekik, ebből lett a másik kert. Pénzük persze nem volt, úgyhogy azóta az is lehet, hogy már eladták az egészet, svájci frank alapú hitelt vettek fel ugyanis, hogy megvehessék a szomszédos telket. De nem ez a fontos. Hanem az, hogy virágzik az alkörmös, az angyaltrombita, a bolondító beléndek meg az illatos hunyor. Hogy írott téglából készül a pihenőpad meg a járda, a „kétemberes” köveket pedig „úgy kell szerezni”, amikor a környéken lebontanak egy régebbi házat. És persze az, hogy a kutyák, a cicák jól érezzék magukat (meg ha már ott vannak, az emberek is).

A könyv szerkezete a lucfenyő tobozára hasonlít. Van 48 fejezet, beléjük ékelve egy-egy rövid ismertető néhány, szövegben említett növényről Bálint Györgytől, a magyar kertészeti szakma Vissy Károlyától. Ezek a kis betoldások ugyan igazak (sőt, talán még igazabbak, mint a főszövegben leírtak), a szerző fanatikusan lendületes, burjánzó stílusával viszont talán nem alkotnak szerencsés társulást. Mintha kikívánkoznának környezetükből, akár az érett tobozból a fenyőmagok. Bálint gazda egyébként maga lektorálta a könyvet, és bevezetőt is írt hozzá.

A könyv úgy is olvasható, mint egy család két évének dokumentációja. A kertépítés mellett szó van benne a kutyajellemekről, az umbriai és a franciaországi kerékpár-kirándulásról, meg arról, hogyan kell békét kötni a szúnyogokkal. Ami viszont az egészet összefogja és elragadóvá teszi, az a szerző stílusa, amivel ugyanolyan fanatikus életszeretettel nyilatkozik a növények gondozásáról, mint a főzésről („Akkor esszük a legjobbakat, ha nincs otthon semmi”), a teregetésről (ami egy végtelenül nőies dolog), az akadékoskodó kőművesekről („Mit akarnak maguk, műromot?”) és a NIVEA krém tégelyének letisztult eleganciájáról. A helyenként egész oldalakat elfoglaló képeknek köszönhetően mi is úgy érezzük, mintha ott lennénk a másik kertben, a törökbálinti hegyoldalon. Egyszerre elolvasni nem lehet, de nem is szabad.