Újabb populista agrárintézkedés

<p>Pozsony. Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter kénytelen volt meghátrálni az uniós szabályok előtt. Míg korábban azt javasolta, hogy a jelenleg 20%-os áfát a gazdaudvarokról történő közvetlen értékesítés esetében 0 százalékra csökkentsék, ma már megelégedne az 5 százalékkal is. Az áfacsökkentésnek azonban még a gazdák képviselői szerint sem lesz reális hatása az ágazatra.</p>

SUSLA BÉLA

A gazdaudvarokról történő értékesítés esetében még az első Fico-kormány csökkentette 6 százalékosra a forgalmi adót 2010-ben – emlékeztet Simon Zsolt, a Híd alelnöke, volt földművelésügyi miniszter, aki szerint Iveta Radičová kormányzása idején ő volt az, aki javasolta az ilyen jellegű kedvezményes árusítás megszüntetését, amit az akkori kabinet el is fogadott. „Egyértelmű populizmusnak tartottam az első Fico-kabinet ezen intézkedését, hiszen semmiféle valós hatása nem volt, ráadásul még a szabadpiac játékszabályaival is ellenkezett” – állítja Simon.

A második Fico-kabinet földművelésügyi minisztere, Ľubomír Jahnátek most újra bevezetné az adókedvezményt. Az eredeti elképzelések szerint a gazdaudvarokról történő közvetlen értékesítés esetében az áfakulcsot 0 százalékra csökkentették volna. Időközben azonban kiderült, hogy az uniós szabályok szerint az áfa legfeljebb 5 százalékosra csökkenhet, ha ennél kisebb kulcsot határoznának meg, az már ütközne az uniós joggal. Jahnátek ennek megfelelően már 5 százalékos adókulcsot sürget, azonban még ehhez is több feltételnek meg kell felelni. Csak emlékeztetőül, az EU korábban a 6 százalékos áfakulcs bevezetése ellen is tiltakozott.

Az agrártárca mostani javaslatának indoklásánál Jahnátek kifejtette, hogy az áfacsökkentés hozzájárulhat a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek magasabb arányú eladásához a behozott termékekkel szemben, ami közvetetten az ágazat foglalkoztatásán is javíthat. Ez utóbbi kompenzálhatja a miniszter szerint a döntés negatív hatását, vagyis azt, hogy az áfacsökkentés miatt a költségvetésbe évente mintegy 2,5 millió euróval kevesebb pénz folyna be. „A földművelésügyi miniszter azon elképzelése, hogy az áfamentesítés növelné az ágazatban foglalkoztatottak számát, egyáltalán nem valószínű. Ha a miniszter valamelyest segíteni szeretne a honi gazdák helyzetén, inkább arra törekedhetne, hogy az alapvető élelmiszerekre vonatkozó áfát csökkentse” – jegyezte meg Simon.

Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője úgy véli, Jahnátek elképzelése egyáltalán nem jelentene rendszerszerű megoldást az ágazatban, és a honi mezőgazdaság egészének problémáit sem orvosolná, vagyis csak kisebb mértékben segíthetne a gazdákon. Nemec szerint az intézkedés egyébként a termékeknek csupán a 2–3 százalékára vonatkozna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?