Csúcsot javított a medvebocs

<p>Dunaszerdahely. Jegesmedvék lubickoltak ezüstvasárnap a Félúti-tóban a hagyományos dunaszerdahelyi téli úszás immár kilencedik felvonásán. „A kezdeteknél pontosan annyian voltunk, mint ma a túlélési próbára készülő csallóköziek” – hangsúlyozta a vízbeszállást megelőzően a városban praktizáló orvos, Makai József, aki egykor a főszervező Mészáros Józseffel indította el a téli fürdőzések sorozatát.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A résztvevőket Dunaszerdahely polgármestere, Hájos Zoltán köszöntötte, s a hagyományoknak megfelelően előkerült a hófehér kabalafigura, s felcsendült a Jegesmedvék himnusza. Vasárnapra ugyan enyhült a tél szorítása, de az előző évekhez hasonlóan a szervezők ezúttal is léket vágtak a tóban, melynek mindössze kétfokos vizében huszonöten mártóztak meg, lubickoltak edzettségük függvényében. A tóparton összesereglett nézők fényképezőgéppel, kamerákkal örökítették meg a vízben önfeledten lubickolókat, köztük családtagokat, rokonokat, ismerősöket.

Nincs ok aggodalomra

„A hidegből is megárt a sok. Heni, nem gondolod, hogy a Máté már kijöhetne a vízből? ” – aggódott az egyik néző Mészáros Mátéért. „Nincs gond, heti két edzéssel készült. Látom rajta, hogy élvezi a fürdőzést” – válaszolta Mészáros Henrietta, a mindössze tizenhárom és fél éves dunaszerdahelyi medvebocs édesanyja a csemetéjét féltő ismerősének. Máté maradt, a kevésbé edzettebbek viszont megelégelték a tortúrát. Köztük volt Török Attila is, aki jegesmedveként az adventi megmérettetésen debütált. „Nyártól készültem a bemutatkozásra. Tizenkét perc után jöttem ki a vízből. Folytatom” – préselte ki magából a szavakat fogvacogva a huszonkilenc esztendős újonc.

Mészáros Máté rekordja

A tizennégy legedzettebb sporttársához hasonlóan a maximumot, azaz huszonkét percet töltött a vízben Mészáros Máté. „Ez az új rekordom. Egykor példaképem, Makai Zoltán is így kezdte. Később szólistaként átúszta a La Manche csatornát. Abban nem vagyok biztos, hogy a jövőben képes leszek-e hasonló teljesítményre” – fogalmazott a főszervező csemetéje, akit kilenc évvel ezelőtt éppen a helyszínen avattak Jegesmedvévé.

„A szervezők megleptek bennünket. Előbb remek feltételeket, jó hangulatot biztosítottak a Jeges-liga dunaszerdahelyi fordulójához, majd a legedzettebb alakulatként kerültek rivaldafénybe” – értékelte a közönségvonzó téli úszást Ľubomír Klimek, a pozsonyi Jegesmedvék polgári társulás elnöke. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?