Kisorsolják a bérlakásokat

<p>Érsekújvár. December 18-án kisorsolják a városi bérlakásokat.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

Sóky Lívia, a városi hivatal jogi főosztályának vezetője elmondta, a városi rendelet lehetővé teszi, hogy a fennmaradt lakásokat olyanoknak utalják ki, akik egyébként nem teljesítik az állami támogatással épült bérlakást igénylőkre vonatkozó feltételeket.

„A polgármester hatáskörébe tartozik az államilag finanszírozott bérlakások tíz százalékának kiutalása, természetesen a városi tanács jóváhagyásával” – egészítette ki az elmondottakat Sóky Lívia. Az Andódi úton található, átadás előtt álló 10 egyszobás lakás iránt 11 érdeklődő van, az új lakónegyedben 24 kétszobás lakás épült, de csak 16-an felelnek meg a feltételeknek. A 19 háromszobás lakás esetében egy érdeklődő nem teljesítette a feltételeket. Vizsgálják ugyanis a kérvényező havi bevételét és azt is, hogy olyan szociális körülmények között él-e, melyek miatt önerőből nem tudja megoldani a lakáshelyzetét. Ágh Péter, a városi hivatal vezetője elmondta, azért fogadtak el ilyen városi érvényű rendeletet, hogy enyhítsék a feltételeket és ott, ahol ez indokolt, kivételt tehessenek. Az elmúlt években csak 3–4 városi tulajdonú bérlakás esetében tettek kivételt. A bérleti szerződést két évre kötik meg az igénylővel, és ha ez alatt maradéktalanul teljesíti a bérleti szerződésben foglaltakat, rendesen fizeti a lakbért, további két évre hosszabbítja meg a város a bérleti szerződést. A bérlő köteles a félévi lakbért a szerződés megkötésekor átutalni a város számlájára. Az egyszobás bérlakások használatáért havonta 164 eurót, a kétszobásért 235 eurót kérnek, a háromszobás lakások bérlői havonta 285 eurót fizetnek.

A bérlakások leendő tulajdonosainak még várniuk kell, míg átadják az ingatlant. Sóky Lívia elmondta, várhatóan 2013. január végén kapják meg a bérleti szerződéseket. Október 15-től november 15-ig várták a lakásigénylők jelentkezését, akik a Nyugat II lakótelepen lévő bérlakások iránt érdeklődtek. A város vezetése úgy döntött, azok is jelentkezhetnek, akiknek nem Érsekújvárban van az állandó lakhelyük. 2013 áprilisában további, mintegy harminc bérlakást adnak át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?