Gereková remekelt

<p>Nagyszerű hétvégéje volt Janka Gerekovának – a szlovák biatlonos kétszer is a legjobb tízben végzett.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A 28 éves sílövő a Világkupa-sorozat első, östersundi állomásán szombaton a sprintben a kiváló hatodik helyen végzett (egy lövőhibával), s a másnapi üldözéses versenyben is jól teljesített, két lövőhibája volt, s végül a 10. helyen ért célba. Gereková így fantasztikus eredménnyel ünnepelte meg november 27-i születésnapját. „Hideg volt, és én azt nagyon szeretem – nyilatkozta még a sprint után Gereková, akit az elmúlt szezonban a szlovák szurkolók a legszimpatikusabb sílövőnek választottak. – Boldog vagyok, hogy ilyen jó eredményt értem el, de úgy érzem, még ennél többre is képes leszek. Még csak a szezon elején járunk.”

Az olimpiai bajnok Anastasia Kuzmina a sprintben csak 19. lett. Az üldözéses versenyben négy büntetőkört kellett futnia, azonban főként remek futásának köszönhetően tizenegy hellyel előbbre ugrott, nyolcadikként ért célba.

Milan Gašperčík, a válogatott csapatvezetője elégedetten értékelte a hétvégét: „Nem is emlékszem, mikor volt utoljára két versenyzőnk az első tízben. Ha Nasztya kicsit jobban lőtt volna, dobogós helyen végezhetett volna. Janka most nem futott olyan jól, mint előző nap, de megbízhatóan lőtt, s ennek köszönhetően a kiváló 10. helyen zárt.” (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?