Mintaszerű hozzáállás

JUHÁSZ KATALINBudapest. Heves tetszést aratott a közösségi oldalakon Szörényi Levente Alföldi Róbertnek írt nyílt levele, amelyben a zeneszerző-előadóművész szimpátiájáról biztosítja a színész-rendezőt, és örömét fejezi ki amiatt, hogy az István a király 30.

JUHÁSZ KATALIN

Budapest. Heves tetszést aratott a közösségi oldalakon Szörényi Levente Alföldi Róbertnek írt nyílt levele, amelyben a zeneszerző-előadóművész szimpátiájáról biztosítja a színész-rendezőt, és örömét fejezi ki amiatt, hogy az István a király 30. évi jubileumi előadását Alföldi Róbert rendezi majd.

„Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt” – áll a nyílt levélben, amely többek közt a quart.hu címen olvasható teljes terjedelmében.

A kettészakadt magyarországi kulturális közéletben egyértelműen jobboldalra sorolt Szörényi ezzel a levéllel sokak szerint bebizonyította, hogy a művészi függetlenség és az alkotómunka szabadsága fontosabb, mint a művészek politikai meggyőződése. A jubileumi István, a királyt jövőre mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?