Koós János 75 éves

MTI-HÍRBudapest. Ma ünnepli 75. születésnapját a népszerű táncdalénekes, a magyar könnyűzene egyik meghatározó egyénisége, Koós János.Kupsa János néven született a romániai Gyergyószárhegyen.

MTI-HÍR

Budapest. Ma ünnepli 75. születésnapját a népszerű táncdalénekes, a magyar könnyűzene egyik meghatározó egyénisége, Koós János.

Kupsa János néven született a romániai Gyergyószárhegyen. A Zeneművészeti Főiskola oboa szakát végezte el, 1957-től az Országos Pénzügyőr Zenekarban fújta hangszerét. 1960-ban letette az oboát, és énekelni kezdett: első száma egy Vico Torriani-paródia volt. A vámosok így vesztettek egy fúvóst, ő viszont nyert két táncdalfesztivált, és egy ország kedvence lett.

A showmanként sem utolsó művész fellépett az Expressz együttessel, parodistaként is megállta a helyét, legendásak voltak Hofi Gézával előadott duettjeik. Játszott színházban, operettben és kabaréban, szerepelt a rádióban, és még magyarnóta-nagylemeze is megjelent.

Saját szavai szerint józan életű borivó, bár ma már minden este tejet iszik. Felesége több mint négy évtizede Dékány Sarolta, akivel gyakran lépnek fel együtt.

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?