Elhunyt Lehoczki Károly

MTI-HÍRBudapest. Hétfő hajnalban, daganatos betegség következtében elhunyt Lehoczki Károly karikaturista, zenész – tudta meg a Velvet.hu internetes portál családi forrásból.

MTI-HÍR

Budapest. Hétfő hajnalban, daganatos betegség következtében elhunyt Lehoczki Károly karikaturista, zenész – tudta meg a Velvet.hu internetes portál családi forrásból. A CZKI művésznéven publikáló művész 1957-ben született, karikaturistaként 1980-tól publikált a Hócipő, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Nemzet, a Blikk, a Mai Nap, a Budaörsi Napló és a Nők Lapja oldalain. Emellett számos könyvborító és illusztráció fűződik a nevéhez.

A rajzolás mellett zenészként is tevékenykedett, olyan kultzenekarokban dobolt, mint a Kontroll Csoport, a Balkán Tourist, az Új Nem, később pedig a Kistehén és az Ur Knall. 1996-1999 között az Új Ludas Matyi élclap művészeti szerkesztője volt.

Karikatúráival számos magyarországi és nemzetközi elismerést nyert el, egyebek mellett 1993-ban a belgiumi International Cartoon Festival szakmai díját, 1994-ben a japán International Message Cartoon Festen kollégáival együtt a szponzorok díját, 1995-ben pedig a belgiumi Eurokartonale első díját vihette haza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?